Peregriny Elek

Született
Születési hely
Gálszécs
Elhalt
Elhalálozás helye
Budapest
Életút
Apja Peregriny György lengyel származású nemes és orvos, anyja Buranovszky Anna volt. Elemi iskoláit Gálszécsen, a gimnáziumot Máramarosszigeten végezte el. 1827-ben belépett a piarista rendbe és Kecskeméten tanult. Két év múlva kilépett, ezt követően Pozsonyban és Pesten járt egyetemre. A következő éveket családi nevelőként és külföldi utazásokkal töltötte. 1840-ben bölcsészet-doktori oklevelet kapott, 1843-ban vette feleségül Lenkey Emmát, akivel három gyermekük született. 1844 és 1848 között a Helytartótanács munkatársaként, a könyvvizsgáló bizottság tagjaként dolgozott. Cenzorként ő engedélyezte A helység kalapácsa kiadását. Petőfi összetűzésbe keveredett vele A gyüldei ifjak és a Levél Várady Antalhoz című versek miatt. A forradalom és szabadságharc idején hivatalából fölmentették, javadalmát megvonták. Az írók tiltakoztak a büntetés ellen, Kossuth közoktatási miniszteri biztosnak nevezte ki. A szabadságharc veresége után előbb gazdálkodott, majd Pesten magas fokú gyakorlati és elméleti pedagógiai munkát végzett. 1857-ben Pesten fiúnevelő intézetet nyitott, melyet 1861-ben Budára költöztetett. 1866-ban egyetemi magántanári állást vállalt, emellett tagja volt a pesti egyetem bölcseleti karának és a pesti állami tanitónőképző igazgatóságának, valamint több évig viselte a kisdedóvó egyesület tanügyi szakosztályának elnökségét. 1841-től (más források szerint 1844-től) a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt.
Irodalmi ajánló
Osztovits Szabolcs: "Sors, nyiss nekem tért" - Petőfi Sándor életének krónikája. Bp. 2022. 216-217. old., Peregriny Elek szócikk. Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Bp. 1891-1914. 10. kötet. 749-750. old. https://adt.arcanum.com/hu/view/SzinnyeiMagyarIrok_10/?query=peregriny%…
Levéltári anyag
HU-MNL-OL-P 1969-1925.
Peregriny Elek nevelő levele Perényi II. Gábor (1793-1860) báróhoz, melyben kisfia, Perényi Béla (1846-1859) tanulmányi előmenetelét ismerteti. A leírás szerint a tanítvány lassan tanul, fegyelmezetlen, az órákon sokat nevet, szeretne ugyanakkor zongorázni tanulni, amihez a nevelő a kisfiú édesapjának engedélyét kéri. Kelt: Pest, 1857.11.08. Őrzőhely: Magyar Nemzeti Levéltár.
-
0
0
0