Német családból származott. Kisgyermekként kerül Bécsbe, elvégezte a kadétiskolát, majd 14 évig szolgál, főhadnagyi tisztségig jutott. Beleszeretett Fortunata Franchelli olasz operaénekesnőbe. Megvált a katonaságtól, házasságot kötött és négy gyermeke született. Civil foglalkozást választott: litográfusként és kőnyomdászként ténykedett. 1831-től Bécsben Trentsensky József műhelyében dolgozott. 1836-ban Pesten már társtulajdonos lett. Trentsensky halálát követően - hosszas jogi procedúrát után - 1839-től működési engedélyt és pesti polgárságot kapott. Kiváló szervezőnek bizonyult, a legjobb litográfusokkal vette körül magát. Külföldi és pesti divatlapoknak készített képeket,Magyarországon először színeseket is. Az 1846-os országos iparműkiállításon nagy ezüst emlékpénz elismerést kapott. Ö nyomtatta ki Barabás Miklós kőrajzát Petőfiről, mely 1846. július 3-án jelent meg a Pesti Divatlapban. Szintén Barabás nyomán adta közre 1848-ban Petőfi álló térdképét. Vahot Imre kiadta Kálózdy János Nemzeti dal-kottáját. A címlapot - ismeretlen litográfus nyomán - Walzel nyomtatta. A Nemzeti Múzeum bal oldali pillérén szavaló Petőfi máig meghatározza a köztudatban élő március 15-ét. Ő volt a Korszerű torzképek című karikatúrasorozat kiadója is, ennek Politikai tánczvigalom című képén feltűnik a köztársaságot franciául éltető Petőfi is. (A képet Andrássy Manó gróf vázlata alapján litografálták.) A szabadságharc idején a bankjegynyomda vezetője volt, követte a kormányt Debrecenbe is. A vereség után rövid időre letartóztatták, de német származására tekintettel tovább dolgozhatott.

Apja Szendrey Ignác, anyja Gálovits Anna volt. Szendrey Júlia és Gyula húga, Petőfi sógornője. Születésekor apja a Békés vármegyei Festetics-birtokokon dolgozhatott, és a következő évben költözhettek Erdődre. Kilencévesen szemtanúja volt nővére és Petőfi Sándor esküvőjének. Erdődön és Debrecenben is találkozott Petőfivel. Később apjával Pestre költöztek, ahol megismerte Petőfi Istvánt, aki beleszeretett. 1858. július 31-én kötött házasságot Gyulai Pállal (1826-1909). Kolozsvárra költöznek, ahol férje tanárként dolgozott. Itt született első két gyermekük, Aranka (1859) és Kálmán (1861). Már Pesten hozta világra harmadik gyermekét, Margitot (1862). Családanyaként került meghitt testvéri viszonyba a nála tíz évvel idősebb Júliával, akit csak „anyácskámnak” szólított. Kolerában halt meg.

Néhány holdon gazdálkodó, református nemesi családból származott, apja Inántsi Benjámin (megh. 1852). Az Inántsi és a Pap nevet azonos értékűen használták. Anyja Miski Krisztina (megh. 1854). Tanulmányait a szülőfalujában, majd a debreceni kollégiumban végezte. Két évig a sárospataki főiskolán jogot hallgatott, részt vett a Magyar Nyelvmívű Társaság munkájában, zsebkönyvében versekkel szerepelt (Partheon 1834, 1837). 1836 őszétől Kölcsey Ferenc joggyakornokaként dolgozott Csekén: a bizalmas leveleket személyesen közvetítette. Cseként barátságot kötött Wesselényi Miklóssal. Kétszer egymás után (1838, 1839) megnyerte a Kisfaludy Társaság balladapályázatát (Béla; Géza). 1840-ben Pesten ügyvédi vizsgát tett. Visszatért Szatmárra, ahol sikeres ügyvéd, a megyei politikai élet résztvevője lett. Petőfi, aki az egész országban számon tartotta a költőket, 1846 szeptemberétől november elejéig Szatmáron Pap Endrénél lakott, és innen indult különféle útjaira. Ez megismétlődött 1847. július 13-tól az erdődi esküvőig. Petőfi versírásra ösztönözte Papot, de jelenléte bénítóan hatott barátjára. 1847 áprilisától a Pesti Hírlap vezércikkírója volt. Műfordítóként is jelentős tevékenységet végzett: Heine, Goethe, Uhland és Ciceró műveit ültette át magyarra. 1848-ban Budára költözött, országgyűlési képviselőként, a Batthyány-kormányban közoktatási tanácsosként vállalt feladatokat. A szabadságharc veresége után rövid időre visszatért Szatmárra. Később eladta pathóházi birtokát és Pestre költözött. Nagy hatású Kölcsey esszéje csak halála után jelent meg. Kováts Jozefinát (megh. 1899) vette feleségül, akitől két gyermeke született, Kálmán és Sándor.

Sziléziai eredetű lengyel nemesi család leszármazottja volt, apja Andreas Bem ügyvéd. Tanulmányait Krakkóban, majd a varsói katonai akadémián végezte. Napóleon francia császár 1812-es oroszországi hadjáratában tüzérhadnagyként vett részt. Gdańsk védelméért Francia Becsületrenddel tüntették ki. 1815-ben belépett az orosz fennhatóság alatt álló Kongresszusi Lengyelország (Lengyel Királyság) hadseregébe. Tüzérszázadosként igyekezett elsajátítani kora műszaki ismereteit, 1819-ben a varsói tüzériskola tanára lett. A kor rakétafegyverének számító röppentyűk tökéletesítésével is foglalkozott. I. Sándor cár halála után az orosz–lengyel szolgálatot elhagyta, ezt követően részt vett a novemberi felkelésben. 1831 elején – őrnagyként – egy lovasüteg parancsnoka lett, majd hamarosan tábornokká léptették elő. A lengyel szabadságharc bukása után megszervezte, hogy a nagy emigráció (Wielka Emigracja) keretében a felkelésben részt vett 5000 fő Franciaországba meneküljön, és maga is Párizsba emigrált. Itt megírta emlékiratait A lengyelországi nemzeti felkelésről címmel. Az 1848. októberi felkelés idején Bécs védelmének irányítója volt. November 3-án jelentkezett Kossuthnál. November 10-én egy lengyel emigráns merényletet követett el ellene, ekkor megsérült az arcán. November 22-től honvéd vezérőrnaggyá, decembertől a felső-erdélyi csapatok főparancsnokává léptették elő. 1849. április 3-tól altábornaggyá nevezték ki. Petőfi 1849 januárjában Kossuthtól kérette át magát Bem erdélyi seregéhez. Január 25-én találkoztak. Az apa-fiú kapcsolat kialakulásához Teleki Sándor is hozzájárult, aki előzetesen a legnagyobb élő magyar költőként mutatta be barátját. A kivételes szigoráról ismert Bem Petőfivel szemben elnézően viselkedett, óvta a harcoktól, maga mellé vette, őrnagynak nevezte ki és kitüntette. Petőfi utolsó útja is hozzá vezetett. Bem a szabadságharc bukása után, 1849. augusztus 23-án Törökországba emigrált. Szeptember 17-én áttért a muszlim vallásra, hogy elkerülje kiadatását Oroszországnak, amire egy szerződés kötelezte az oszmán Birodalmat: kivéve, ha a keresett személy felvette az iszlámot. Áttérésével megnyílt a lehetőség katonai pályájának folytatására az oszmán hadseregben. Bár volt esély egy orosz–török háborúra, ez végül nem realizálódott. A tábornoki rangban szolgáló Bemet Aleppóba helyezték át, ahol először egy helyi arabokból felállítandó ezred tervével foglalkozott, utána salétrom és lőpor gyártásával kísérletezett. 1850 októberében egy népes arab rablócsapat támadta meg a várost, és az oszmán hatóságok őt bízták meg a védelem irányításával. A Bem által irányított tüzérség súlyos vereséget mért az ostromlókra.