Domanovszky Endre

Született
Születési hely
Komlós/Tótkomlós
Elhalt
Elhalálozás helye
Budapest
Temetési hely
Fiumei úti sírkert
Nemzeti sírkert védett
igen
Életút
Elszegényedett evangélikus családból származott. Felesége Jurenák Frida. Előbb szülőhelyén, majd Mezőberényben tanult. 1836-ban a logikai és fizikai osztályokat a selmeci evangélikus líceumban tanult. Petőfivel a Magyar Társaságban ismerkedett meg. Ő volt a társaság titkára. 1840-1842-ben Pozsonyban teológiára járt és letette a papjelölti vizsgát. 1842-1843 között Pápán nevelői állást vállalt, közben jogot tanult. 1842 november elején, majd 1843 áprilisában - Pozsony felé tartva - Petőfi náluk lakott. Ekkor írta Ida című balladáját barátja helyett. 1843-tól Halléban három évig bölcseletet hallgatott. A jenai és berlini egyetemet is meglátogatta. 1846 augusztusában hazatért és arisztokrata családoknál vállalt nevelői állást. 1850 februárjától a szarvasi gimnáziumban oktatott, két évig igazgatói volt. 1853-tól a soproni evangélikus egyházkerület főtanodájának tanára volt, húsz éven keresztül vezette az önképzőkört. 1876-ban nevezték ki a nagyszebeni jogakadémián a bölcselet rendes tanárává. 1871-től az MTA levelező tagja, háromszor kapta meg az Akadémia Marczibányi-díját. 1887-ben nyugdíjba vonult, a fővárosban filozófiai munkáin dolgozott. Jurenák Fridát vette feleségül, egyetlen életben maradt fia, a későn született Sándor (1877-1955) kiváló művelődéstörténész. Unokái voltak Domanovszky Endre festőművész és Domanovszky György művészettörténész.
Irodalmi ajánló
Osztovits Szabolcs: "Sors, nyiss nekem tért" - Petőfi Sándor életének krónikája. Bp. 2022. 146. old., Domanovszky Endre szócikk. Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Bp. 1891-1914. 2. kötet. 987-988. old. https://adt.arcanum.com/hu/view/SzinnyeiMagyarIrok_02/?query=domanovszk…
Levéltári anyag
HU-MNL-OL-R 33-35.
Dobsa Lajos levele Berecz Károly (1821-1901) ügyvédhez és költőhöz, melyben értesíti a címzettet letartóztatásáról, és kéri, küldje be néhány személyes tárgyát, közte a török pipáját, dohányt, párnát és paplant, valamint elkezdett vígjátékát és hozzá tiszta papírt. Kelt: 1850.05.28. Őrzőhely: Magyar Nemzeti Levéltár.
-
0
0
0