Nemesi eredetű, római katolikus családból származott, apja Szathmáry Elek földbirtokos, ügyvéd, anyja Kelemen Katalin volt. Tanulmányait Nagyváradon és Temesváron végezte. Apja papnak szánta, ő azonban orvosi, majd mérnöki szakra iratkozott be. 1832-től szakmai gyakorlatot folytatott. 1834-ben Pestre ment, hogy megszerezze diplomáját. Ekkor érdeklődése a színház felé fordult, amiért apja kitagadással, sőt, lelövéssel fenyegette. Nevét Fáy és Döbrentei ötlete nyomán változtatta előbb Szigligeti Eduárdra, majd Edére. 1834-ben a budai Várszínházban működő együttes tagja lett Döbrentei Gábor igazgatása alatt. Itteni szerződése évente egy eredeti színmű írására vagy két idegen mű fordítására kötelezte. 1835-ben Vajda Péterrel, Garay Jánossal és másokkal megalakította a Pesti Drámai Egyesületet. 1837-től egész életében a Pesti Magyar Színházban és a Nemzeti Színházban dolgozott színészként, könyvtárosként, titkárként, dramaturgként, rendezőként és igazgatóként. Fordításai mellett több mint száz eredeti és sikeres darabot írt. Petőfi először 1841-ben Székesfehérvárott lépett fel Szigligeti-műben, 1843-ban Kecskeméten a Micbán családjában szerepelt. A Nemzeti Kör megbízásából Szigligeti volt az egyik lektora Petőfi első verseskötetének. Egressy jutalomjátékán, A szökött katonában Petőfi is fellépett a Nemzeti Színházban, lezárva ezzel színészi pályafutását. Petőfi 1846-ban felháborodott hangú cikket írt arról, hogy drámája, a Tigris és hiéna helyett Szigligeti-darabot adtak elő a Nemzeti Színházban. Kegyencnek, vagabundus virtuóznak minősítette a drámaírót. Szigligeti a Magyar Tudományos Akadémia levelező, a Kisfaludy Társaság és a Petőfi Társaság rendes tagjává választották, tanított a Színiakadémián. A dráma és válfajai (Bp., 1874) c. műve az első, mai napig korszerű és használható magyar drámaelméleti kézikönyv. Több színdarabját lefordították német, cseh, román, finn, török nyelvre, néhányat megfilmesítettek. Különösen népszerű darabjai közé tartozott a Liliomfi (1849), A mama (1857), Nőuralom (1862), Trónkereső (1868). 1872-ben, századik darabja bemutatásakor Ferenc József-renddel tüntették ki. Sperling Franciskát (megh. 1893) vette feleségül, akivel hét gyermekük született.

Tehetős izraelita orvos családból származott, apja Kornfeld Sebald gyakorlóorvos, anyja Kandel (Nyíri) Anna volt, később még nyolc testvére született. A család 1837-ben az egri érsekségen kikeresztelkedett, családnevüket 1848-ban hivatalosan Korányira magyarosították. Frigyes gimnáziumi tanulmányait a szatmárnémeti piaristáknál végezte, 1844-től a pesti egyetemen orvosnak tanult. Aktívan részt vett a forradalmi eseményekben. Május 12-én, a Petőfi által meghirdetett múzeumkerti népgyűlésen beválasztották abba a küldöttségbe, mely a „véres macskazene” kivizsgálását sürgette. Még orvostanhallgatóként vett részt a szabadságharcban mint alorvos, majd helyettes főorvos. A szabadságharc után egy évig a bécsi sebészeti klinikán képezte magát, 1851-ben avatták orvos- és sebészdoktorrá. 1852-ben orvosi diplomát szerzett Bécsben, de szabadságharcban való részvétele miatt innen is, Pestről is száműzték Nagykállóra. Itt kezdett praktizálni, és 1861-től ő volt Szabolcs vármegye főorvosa. 1860-ban Bónis Malvint vette feleségül, akitől négy gyermekük érte meg felnőttkort. 1865-ben kinevezték a Rókus kórház idegbeteg osztályának vezetőjévé, 1864-ben a pesti egyetemen megszerezte idegkórtanból a magántanári képesítést. Ő szervezte meg az I. számú belklinikát, melynek 1908-ig, nyugdíjba vonulásáig igazgatója volt. Indítványára létesítették a gyakornoki intézményt. Több külföldi kézikönyv összeállításánál kérték fel szerzőnek. Önálló tudományos eredményei főleg a mellkasi betegségekkel kapcsolatosak. 1884-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották, és ebben az évben, február 2-án érdemei elismeréseként Ferenc József nemesi címet adományozott a családnak. 1891-től örökös főrendiházi taggá választották, 1908-ban bárói címet kapott.

Apja Szeberényi András evangélikus lelkész, anyja Krizsek Katalin volt. Korán árvaságra jutott. Neveltetését előbb keresztapja, majd nagybátyja, Szeberényi János irányította. Három évet töltött a jolsvai algimnáziumban, majd a magyar nyelv elsajátítása érdekében Sajógömörben tanult. Öt évig volt a selmecbányai gimnázium diákja, ekkor ismerkedett meg és kötött barátságot Petőfivel. 1843-tól Pozsonyban teológiát hallgatott. Itt tanulmányai mellett a Védegyletnél díjnokként dolgozott, és Lepke címmel szépirodalmi lapot szerkesztett. A hitjelölti vizsga letétele után hazatért Maglódra, ahol községi jegyző lett. Ezzel párhuzamosan jogi tanulmányokat folytatott, vizsgáit a kecskeméti líceumban tette le. 1847-ben a királyi tábla hites jegyzőjeként dolgozott. 1849-ben a Közlöny című hivatalos lap fogalmazója, valamint a kormány által kiadott szlovák nyelvű Priateľ ľudu című lap munkatársa volt. A szabadságharc bukásakor ő nyomtatta ki Kossuth lemondó levelét és Görgey proklamációját. A világosi fegyverletétel után - ahol jelen volt - előbb Nagyváradon, majd 1850-ben Békéscsabán bujkált. Itt hamarosan már mint segédlelkész szolgált. 1850. szeptember 26-án szentelték pappá. Négy év szolgálat után Makóra hívták, ahol 1854. február 19. és 1856. december 31. között az itteni evangélikus gyülekezet első önálló lelkésze volt. 1855. november 18-án megválasztották a nagylaki gyülekezet élére, de rendőri felügyelete miatt állását csak 1856 végétől tölthette be. Ezt követően haláláig itt lelkészkedett. Egyházi munkája mellett élénk közéleti tevékenységet folytatott. Nagylakon képviselőként ténykedett, 1860/1861-ben, majd 1865-től a vármegyei bizottmány, 1872-től a vármegyei törvényhatósági bizottság tagja volt. 1878-1881 között országgyűlési képviselővé választották, e minőségében a gazdasági bizottság munkájában vett részt. 1876-ban megalapította, és haláláig elnök-vezérigazgatója maradt a Nagylaki Takarékpénztár Rt-nek, emellett 1881-től igazgatósági tagja volt az Aradi és Csanádi Egyesült Vasutak Rt-nek. Mindemellett rendszeresen publikált. Első felesége Pokorny Zsuzsanna volt, akinek 1874-es halálát követően rövidesen újranősül, második felesége unokatestvére, Vanicsek Krisztina volt. Élő leszármazottja nem marad, első feleségétől született kislánya 1871-ben meghalt.

Mindkét ágról görögkatolikus családból származott, apja Fejér Pál görögkatolikus pap, parókus (1836-ban Vasvári település konfesszáriója, innen származik fia álneve), anyja Méhay Erzsébet volt. Iskoláit Hajdúböszörményben kezdte, további tanulmányait a Károlyi grófok támogatták, akiknél házitanítóként is dolgozott. 1837-től a nagykárolyi piarista gimnázium eminens diákja volt. 1843-tól a pesti egyetem bölcsészeti karán történelmet és természettant hallgatott. A politizáló egyetemi ifjak vezéralakjává vált. Előbb szépirodalommal próbálkozott a Pesti Divatlapban, majd figyelme kizárólagosan történeti-politológiai tanulmányok felé fordult. 1847-ben történelemtanárként dolgozott a Teleki Blanka alapította nevelőintézetben. Az Ellenzéki Körnek és a Pilvax-társaságnak is tagjává választották. Részt vett a március 15-i forradalom előkészítésében és megvalósításában. A kormány Pestre érkezéséig a különböző megmozdulásokban Petőfi társa volt. Előbb a Belügyminisztériumban fogalmazóként, majd Kossuth mellett titkárként dolgozott. Részt vett Petőfivel együtt az Újépületben a tüzérségi kiképzésen. A pákozdi csatát követően a Fővárosi Csapat vezetője, alakulatával egészen Parndorfig jutott el. 1848 végén az egyeteme katonai tanfolyamának előadójaként oktatott. 1849 elején Kossuth megbízásából a Rákóczi-szabadcsapatot szervezte Békés és Bihar vármegyékben. 1849 áprilisában került az erdélyi hadszíntérre. Július elején Bem parancsára egy különítménnyel benyomultak a Gyalui-havasokba. A túlerőben levő román felkelők Havasnagyfalunál (Mariséi) csapdába csalták és felkoncolták a magyar csapat utóvédjét, soraiban Vasvárival.