Dux Adolf

Született
Születési hely
Pozsony
Egyéb ismert név
Adolf Dux, Adolf Dukesz
Elhalt
Elhalálozás helye
Budapest
Életút
Németül beszélő zsidó család gyermeke, a pozsonyi gettóban született. Apja kereskedő volt. A helyi zsidóiskolában végezte az elemi osztályokat, majd Pozsonyban és Győrben járt gimnáziumba, később a pozsonyi akadémián két bölcseleti és jogi tanfolyamon tanult. Fokozatosan sajátította el a magyar nyelvet. 1845-től kezdte publikálni a Pressburger Zeitung mellékletében, a Pannóniában Petőfi-fordításait. A költőt személyesen nem ismerte. 1846 szeptemberében Bécsben közreadta - előszóval - a Felhők előtti korszak 55 Petőfi-versét (Ausgewahlte Gedichte von Petőfi). 1848. március 16-án készült el a Nemzeti dal fordításával. 1849-ben Bécsben bölcseletdoktori címet szerzett. 1852-től újra Pozsonyban újságíróként ténykedett, majd 1855-től a Pester Lloydnál és az Ungarischer Lloydnál dolgozott. 1867-ben társszerzője volt a Ferenc József tiszteletére írt Koronázási emlékkönyvnek. 1868-ban a Kisfaludy Társaság külső tagjává választotta. A bohózat elmélete című munkájával elnyerte a Kisfaludy Társaság 40 arany értékű pályadíját, mire a társaság 1870. január 26-án belső tagjának választotta. Az Eötvös-regények fordításait többször is kiadták. Hosszas betegeskedés után halt meg, sírjánál Falk Miksa, a Kisfaludy Társaságban 1882. február 22-án Sturm Albert mondott beszédet.
Irodalmi ajánló
Osztovits Szabolcs: "Sors, nyiss nekem tért" - Petőfi Sándor életének krónikája. Bp. 2022. 218-219. old., Dux Adolf szócikk. Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Bp. 1891-1914. 2. kötet. 1143-1144. old. https://adt.arcanum.com/hu/view/SzinnyeiMagyarIrok_02/?query=dux%20adol…
Levéltári anyag
HU-MNL-BeML-VIII-54-(65. kötet, 1831)
A mezőberényi ágostai evangélikus hitvallású grammatika osztályának tanulói az 1830-31. tanévben. A tízéves Domanovszky Endre a 7. sorszámnál szerepel. Kelt: 1831. Őrzőhely: Magyar Nemzeti Levéltár.
-
HU-MNL-BeML-VIII-54. (65. kötet,1831-1832)
A mezőberényi ágostai evangélikus hitvallású grammatika osztályának tanulói az 1831-32. tanévben. Domanovszky Endre a 7. sorszámnál szerepel. Kelt: 1832. Őrzőhely: Magyar Nemzeti Levéltár.
-
HU-MNL-BeML-VIII-54. (65. kötet,1834)
A mezőberényi ágostai evangélikus hitvallású grammatika osztályának tanulói az 1834-ből. Domanovszky Endre a 8. sorszámnál szerepel. Kelt: 1834. Őrzőhely: Magyar Nemzeti Levéltár.
-
HU-MNL-BeML-VIII-54-1852. (június 23.)
Esperesi jegyzőkönyv 1852. június 23-án tartott közgyűlésről, melynek 30. pontja szerint a választandó tanárok fizetését illetően bizottság állt fel Placsko István esperes úr elnökletével, amely bizottságban Domanovszky Endre is helyet kapott. Kelt: 1852.06.23. Őrzőhely: Magyar Nemzeti Levéltár.
-
0
0
0