Apja Kétszery Ferenc, anyja Németh Judit volt. Gimnáziumi tanulmányait Kaposváron végezte, majd 1831-ben Pesten jogot hallgatott. 1832-ben Balog István társulatában színésznek állt. Kisebb örökséghez jutott, amit a színházra költött és színigazgató lesz. 57 éven keresztül színészként, 45 évig színigazgatóként ténykedett. Felesége Veláncsics Anna (1821-1883) színésznő volt, aki pályáját 1840-ben kezdte. Egy Petőfi által másolt kézirat bizonyítja, hogy 1841. augusztus-szeptember táján Sió álnéven Kétszery József társulatában másolt és játszott..

Emődy István sárospataki gimnáziumi tanár és Csáji Sára fiaként született Alsófügeden. Korán árvaságra jutott és anyjával Szikszóra költözött. Tanulmányait Szikszón, Remetén, Debrecenben végezte. 1841-től két évig a Tisza családnál vállalt nevelőtanári állást. 1843-ban otthagyta állását, Pestre költözött és ügyvédi esküt tett. 1844 őszén tagja lett a Pilvax asztaltársaságának. Petőfi első felvidéki útját megelőző vacsorájára alkalmi verset írt Petőfi búcsúján címmel. Az 1845 őszén a „macskazene” kapcsán megvédte Petőfit a hatóságok előtt. 1846 novemberében Debrecenben találkoztak, ahol Emődy nevelősködött. Petőfit második felvidéki útján elkísérte Vácig. Petőfi nagyon jó véleménnyel volt Emődyről, akit így jellemzett: „leghívebb, legönzéstelenebb és legtisztább lelkű barátaim egyike”. A márciusi ifjak egyike volt, jól beszélt latinul, angolul, franciául és németül. 1848. április 27-én Klauzál Gábor földművelési miniszter kinevezte fogalmazónak 800 forint fizetéssel. Kossuth a Dembinski által megszállt vidékre küldte a népfelkelés szervezésére: 1849 áprilisáig tartózkodott itt, majd visszatért Pestre, és rövidebb megbízatások után 1849-ben a Közlönynél elvállalta a szerkesztői posztot. A szabadságharc veresége után csak 1852-ben kapta vissza ügyvédi diplomáját. 1863-tól Sárospatakon, a református főiskolán a magánjogi tanszék professzoraként tanított. 1853-ban vette el feleségül Vidos Viktorné született Gömbös Krisztinát, aki 1854-ben meghalt. Második felesége 1863-ban Kovácsy Vilma lett. Az első feleségétől született Béla fia, aki törvényszéki bíróként ténykedett.

Elemi és gimnáziumi tanulmányait szülőhelyén végezte, majd Kolozsváron az orvosi egyetemen medico-chirurgiai (sebészeti) karának hallgatója. 1842-ben sebészdoktori oklevelet szerzett. A kolozsvári katonai kórházban gyakornokoskodott, majd Székelykeresztúr megválasztott orvosa lett. A szabadságharc eseményeiben 1849 elején sorozóorvosként vett részt, kétezer székely újoncot vett fel. Bem táborában önkéntes sebészként ténykedett, szemtanúja volt Petőfi utolsó napjának. A szabadságharc veresége után Székelykeresztúron orvosként és újságíróként dolgozott. Visszaemlékezései a költő eltűnéséről/haláláról (Vasárnapi Újság, Történeti Lapok) a Petőfi-irodalom fontos dokumentumai.

Hannoveri eredetű, zsidó származású értelmiségi családból származik. Apja Hirsch Gyula István orvos volt. A pesti evangélikus gimnáziumban Petőfi fölött járt. A grazi gimnáziumban végzett. Tanulmányai után Bécsben színészként, 1844-től Pozsonyban újságíróként dolgozott. 1846 tavaszán Pestre érkezett, irodalomszervezői ambíciókkal. Nyolc verset fordított németre a Felhőkből. Keresi a Tízek tagjait, de elutasították. Válaszul átfogó támadást indított az őt méltatlanul mellőző irodalmi nyilvánosság ellen. A perifériára szorult Zerffi 1846 szeptemberében a Honderűben tizenegy részes cikksorozatot írt Petőfi költészetét bírálva. 1847-ben a Petőfi-Arany-episztolaváltás kapcsán írt paródiát, de belekötött az Úti levelekbe is. 1848 áprilisától a Reform és a radikális Der Ungar lapok szerkesztője volt. A Reformban antiszemitizmussal vádolta Kossuth Hírlapját. A szabadságharc idején az Országos Rendőri Hivatal ügynöke volt, majd számvevő tisztként, végül Aulich Lajos tábornok segédtisztjeként ténykedett. A szabadságharc végén emigrált. Előbb a belgrádi francia konzulátuson dolgozott, 1850-ben Konstantinápolyban, 1851-ben Franciaországban élt, angol és német lapok levelezőjeként ténykedett, emellett 1849 novemberétől 1865 elejéig a bécsi titkosrendőrség fizetett ügynöke volt. Ügynöki tevékenységének csak kisebbik része a közel kétezer Bécsbe küldött jelentés. Később Londonban telepedett le, ahol nyelvtanár volt, valamint több nagy érdeklődést kiváltó történeti munkát publikált. 1868-tól a londoni iparművészeti főiskolán vállalt tanári állást. 1874-től a Royal Historical Society tagja, öt évig elnöke volt.