Regény- és drámaíró, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Kisfaludy Társaság tagja volt. Klasszikus műveltségű apja kezdte tanítani, majd 1821-ben a debreceni főiskolára ment. 1827-ben a bölcseleti karon három évig filozófiai és történelemi tanulmányokat folytatott. 1830 őszén apja kívánsága szerint teológiát kezdett tanulni. 1833-ban, harmadéves teológusként szakított a lelkészi pályával, és egy barátjának sérelme miatt többedmagával elhagyta a kollégiumot. Nevelőnek ment az Olasz családhoz Nagyváradra, és jogi pályára készült. Új helyén alkalma volt megismerkedni a Bihar vármegyei értelmiséggel, akik jó modora miatt megszerették. 1834 őszén ment Pozsonyba, ahol csakhamar belemerült a pozsonyi ifjúság mozgalmaiba, emellett jövedelmező állást is nyert Kossuth Lajos hírlapirodájában. Amikor a rendek 1836. május 2-án feloszlottak, a Helytartótanács kiadta az elfogatási parancsot Lovassy László és társai ellen. Kuthy a büntetés elől hazament Asszonyvásárra a szüleihez, ám itt május 23-án elfogták és Budára vitték a József-kaszárnyába. Innen 1837. március 7-én a Hétszemélyes Tábla által megerősített ítélettel szabadult, de az ügyvédi vizsga letételétől eltiltották. Innentől főleg íróként tevékenykedett, 1843és 1845 között Batthyány Lajos magántitkára volt. 1855. március 5-én Erzsébet császárné első gyermekének, Zsófiának születése alkalmából Szózatot írt. Bár a verset feltehetően felszólításra és talán fenyegetésre készítette, ismerősei kiközösítették miatta, és ez megtörte az írói pályáját. 1862-től haláláig Nagyváradon megyei főbiztos a bűnfenyítő törvényszéknél. 1864-ben elszegényedve, sok adósságot hátrahagyva halt meg.