Tarczy Lajos

Született
Születési hely
Hetény
Elhalt
Elhalálozás helye
Bécs
Temetési hely
Pápa, Alsóvárosi temető
Nemzeti sírkert védett
igen
Életút
Jómódú református családból származott, apja Tarczy János bérlő, vállalkozó, anyja Czike Julianna volt. Iskoláit szülőfalujában kezdte, ahol a helyi lelkész, Kovács Péter oktatta. Az ötödik osztálytól kezdve a révkomáromi református gimnáziumban tanult. A pápai kollégiumban filozófiát és teológiát hallgatott és tanári minősítést szerzett. Az egyházközség támogatásával 1831-1833-ban előbb Bécsben, majd több német városban, köztük Berlinben fizikát és matematikát tanult. 1833. november 4-től Pápára rendelték, és élete végéig a kollégium tanáraként dolgozott. Jelentős szerepe volt az iskola újjászervezésében és korszerűsítésében. Tanári pályája kezdetén a hegelianizmus első hazai képviselőjeként Hegel alapján álló filozófiát tanított, ami miatt támadások érték és abba kellett hagynia a filozófiai előadásokat. Ezt követően főként természettudományi tárgyakat tanított. A hazai természettudományos és ismeretterjesztő irodalom egyik legjelentősebb korabeli művelője volt. 1834-ban saját nyomdát hozott létre a kollégiumban. 1838-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1840-től rendes tagja. Székfoglaló beszédét Széchenyi István is érdeklődve hallgatta, és Tarczy az ő hatására hozott létre Pápán mintagazdaságot. 1841-ben vette feleségül Nagy Jozefát, akitől négy gyermeke született. Petőfire már 1841 tavaszán fölfigyel, és nagy szerepe volt abban, hogy a költőt ősszel felveszik a kollégiumba. Petőfit természettudományra, német és magyar nyelvre oktatta. Mint a Képzőtársaság tanárelnöke segítette költői fejlődését. A professzor előfizetőket is gyűjtött a Versek (1842-1844) kötetre. A Felvidéken tartózkodó Petőfi nyílt levelet tett közzé, melyben megrótta Tarczyt, amiért az nem vitte el Pestről a köteteket. 1885. november 4-én, félszázados tanári jubileumán királyi tanácsossá nevezték ki.
Irodalmi ajánló
Osztovits Szabolcs: "Sors, nyiss nekem tért" - Petőfi Sándor életének krónikája. Bp. 2022. 155-156. old., Tarczy Lajos szócikk. Magyar Életrajzi Lexikon. Kenyeres Ágnes szerkesztésében. 2. kötet (L-Z). Bp. 822-823. old. https://adt.arcanum.com/hu/view/MagyarEletrajziLexikon_2/?query=tarczy%…
Levéltári anyag
HU-MNL-OL-R 309-II.-155.
Körlevél a Magyar Tudományos Akadémia tagjaihoz, melyben az Akadémia fő feladatának a magyar nemzet és nyelv ápolását jelöli meg az irodalmi, nyelv-, történet- , jog-, matematika- és természettudományi tevékenységükön keresztül. Kelt: Pest, 1850.01.16. Őrzőhely: Magyar Nemzeti levéltár.
-
0
0
0