Haray Viktor

Született
Születési hely
Kolozsvár
Elhalt
Elhalálozás helye
Kolozsvár
Temetési hely
Kolozsvár, Házsongárdi temető
Nemzeti sírkert védett
nem
Életút
Népszerű színész és színműíró volt. Haray József és Steinbach Jozefa fiaként született. 1836-ban Kolozsváron lépett színpadra, kezdetben Horváth név alatt szerepelt, de később már a Haray nevet használta. 1836–37-ben Kassán működött, 1837–38-ban a Pesti Magyar Színháznál volt kardalos. 1840-től 1844-ig Kolozsvárott, 1844–45-ben pedig Debrecenben, valamint a Nemzeti Színházban lépett fel, mint vendég. Szerelmes szerepeket játszott és az 1840-es években kedvelt volt a vidéki színpadokon. 1841. november 17-én Kolozsvárott feleségül vette Török Juliannát. Az 1848–49-es szabadságharcban részt vett; az erdélyi hadjáratban többször kitüntette magát és Bem József tábornok különböző megbízásokkal látta el. Hosszabb ideig Teleki Sándor grófnak is hadsegéde volt. A szabadságharc után sokáig bujdosott, egy ideig Csernovics Péternél Arad megyében, utóbb Erdélyben. Ezt követően a kolozsvári színháznál kapott kezelői állást; majd gróf Bethlen Gábornál, később pedig gróf Esterházy Kálmán Kolozs megyei főispánnál dolgozott jószágigazgatóként Bajomban, ahol súlyos betegségbe esett. Kolozsvárra vitette magát, ahol 1882. július 23-án himlőben halt meg.
Irodalmi ajánló
Haray Viktor szócikk. Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Bp. 1891-1914. 4. kötet. 462-462. old. https://adt.arcanum.com/hu/view/SzinnyeiMagyarIrok_04/?query=haray%20vi…
Levéltári anyag
HU-MNL-TML-IV.1.b.3-2.-1821.
Haag Péter beadványában azt kérelmezte, hogy nyilvánítsák épelméjűnek, és erről értesítsék a soproni magisztrátust valamint korábbi növendéke gondnokságát nevelői állása visszaszerzése érdekében. Előzmény: 1820 októberében soproni orvosok állapítottak meg nála tébolyt saját magyarázata szerint korábbi csendes és alázatos viselkedésének megváltozása miatt, amit Haag Péter szerint tanítványa látványos fejlődése felett érzett öröme váltott ki. Kelt: 1821. Őrzőhely: Magyar Nemzeti Levéltár.
-
HU-MNL-TML-IV.1.b. 3-109.-1821.
Tolna vármegye Nemesi Közgyűlésének iratai 3:109/1821 Haag Péter elmeállapotának vizsgálatát Sopron magisztrátusán keresztül az az evangélikuslelkész kezdeményezte, akinek fia, Theophil Gottlieb a beteg Haag Pétertől az árva Mara Lajos (Ludvig Mara) nevelését ideiglenesen átvette. Mellékletként olvashatók soproni orvosi vélemények Haag Péter betegségéről, kezeléséről, gyógyulásáról, valamint arról, hogy elmeállapota teljesen normális lett. A Sopronból idő közben rokonaihoz Bonyhádra küldött tanítóról Tolna vármegyének jelentést tevő szolgabíró, Magyari Kossa Sámuel és Schön Miklós bonyhádi orvos is ugyanezt a véleményt fogalmazta meg, azonban mire a vármegye az ügyet kivizsgálta, addigra Haag Péter Bonyhádról elköltözött, így ezt vele tudatni nem lehetett. A soproni árva tanítvány gyámságát ellátó brünni Judicium Delegatum Militare Mixtum levele szerint kockázatos lenne még egyszer gyámoltját tanítója betegségének kitenni, ezért esetleges visszahelyezése csak alapos megfontolás után lehetséges. Kelt: 1820-1821. Őrzőhely: Magyar Nemzeti Levéltár.
-
HU-MNL-TML-XIII.9.
Perczel Imre szolgabíró az alispánnak írt jelentésében számolt be arról, hogy a bonyhádi jegyző elmondása útján tudomására jutott, hogy Haag Péter szentlőrinci tanító a jobbágyokat az földesúrnak járó robot és dézsma fizetésének szabotálására bíztatta, sőt a terhek el nem engedése esetére az uraságok lekaszabolására bíztatta a parasztokat Szentlőrincen, Bonyhádon és Majoson. Kelt: 1831.10.12. Őrzőhely: Magyar Nemzeti Levéltár.
-
HU-MNL-TML-XIII.9. (628. old.)
Hermann János, a szekszárdi Szent Ferenc kórház orvosának az alispánhoz írt jelentése szerint Haag Péter "szerencsétlen tébolyodott", aki állandó felügyeletre szorul, mégis jóindulatú, társait szelidíti, tanítja. Kelt: 1831.10.15. Őrzőhely: Magyar Nemzeti Levéltár.
-
HU-MNL-GyMSM-SL-IV.-1003.e-VIII.-1066-1835.
Peter Haag felesége, Rosina Manninger férje felvételét kéri a kórházba. Az irat egy orvosi szakvéleményt is tartalmaz. Kelt: 1835.05.18. Őrzőhely: Magyar Nemzeti Levéltár.
-
HU-MNL-GyMSM-SL-IV.-1425-1863.
Peter Haag halotti bejegyzése. Kelt: 1863.08.22. Őrzőhely: Magyar Nemzeti Levéltár.
-
0
0
0