Lőcséről, német evangélikus családból származott. Németországban végezte felsőbb tanulmányait, tagja volt a lipcsei Schiller Egyesületnek. 1819-ben hívta meg a pesti evangélikus egyház, 1819. május 4-től és 1860 októbere között az evangélikus gimnázium tanáraként dolgozott. Az 1833-1834-es tanévben Petőfit tanította. Tanítványai visszaemlékezései szerint „szigorú, zord, lelkiismeretes ember” volt. A gimnázium legtekintélyesebb tanára lett. Nyugdíjba vonulása után az iskolafelügyelőség hálából élete végéig a teljes fizetést folyósította neki.

Katolikus köznemesi családból származott. 1810-ben a Károlyi-uradalomhoz tartozó Sándorfalván, majd Erdődön szolgált plébánosként, címzetes kanonokként. Jó kapcsolatot ápolt a Szendrey családdal, Júlia gyóntatója, lelki atyja volt. Megértően viszonyult Petőfi Sándor és Szendrey Júlia házassági tervéhez, ő írta meg a latin nyelvű kérelmet a menyasszony nevében a szatmári püspökhöz, és 1847. szeptember 8-án „a jámbor életű, tisztelt és szeretett lelkész” adta össze a költőt és Júliát.

Római katolikus polgári családból származott, iskoláit szülővárosában végezte, Pesten bölcsészetet tanult és doktori címet szerzett. A gróf Waldstein családnál nevelői feladatokat vállalt. 1830 augusztusában a német nyelv és irodalom egyetemi tanára, egyúttal királyi könyvvizsgáló (cenzor) lett. Gróf Széchenyi István Politikai programmtöredékek című röpiratát, csak a Széchenyivel való rövid vita után engedte kinyomtatni, mert tartalmát az ellenzék irányában túl élesnek ítélte. Ő bírálta és engedélyezte Petőfi mindhárom gyűjteményes kötetét és A hóhér kötele című regényét. A Versek 1844-1845 kötetből A magyar nemzet című költeményt nem engedélyezte, az Összes versek cenzúrapéldányából pedig betiltotta a Dalaim utolsó versszakát tiltja le. A hóhér kötelecímű regényt bár engedélyezte, de nem ajánlotta kiadásra. Reseta 1849-ben visszavonult, ekkor az egyetemi posztját Majer István kapta meg. Nem alapított családot, élete hátralévő éveit (is) jótékonykodással töltötte. Végrendeletében jelentős vagyonát a Magyar Tudományos Akadémiára és szociális célokra hagyta.

Nemesi származású, kisbirtokos katolikus családból származott, apja Mészáros János (megh. 1800) megyei hivatalnok, anyja Piukovits Katalin (megh.1802) volt. Iskoláit Baján, Szabadkán, Pesten, Pécsett végezte.. Jogi tanulmányait félbeszakította és 1812-ben katonai pályára lépett. Részt vett a Napóleon elleni harcban, bejárta Európát, huszáregységével több mint 18 évet töltött Itáliában. 1845-ben ezredessé nevezték ki. Rendkívül művelt volt, hét nyelven beszélt, 1844-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. Az első felelős magyar kormány hadügyminisztereként elévülhetetlen szerepet játszott a hadsereg megszervezésében. 1848. október 1-től a Honvédelmi Bizottmány tagja, 1849. április 15-től altábornagy lett. Július 2. és július 24. között a honvédseregek fővezérévé, majd Dembinszky mellett vezérkari főnökké léptették elő. Ő volt a kormány egyetlen olyan minisztere, aki nem mondott le, tárcáját 1849. április 14-ig töltötte be. Petőfi gyanakvással figyelte Mészáros tevékenységét az általa előterjesztett újoncállítási törvény miatt. 1849 februárjában Mészáros magához kérette a költőt, és számon kérte tiszthez méltatlan öltözetét. 1849. július 1-jétől fővezérként, a hónap végétől a déli fősereg táborkari főnökeként vett részt a harcokban. A szabadságharc leverése után Törökországba, majd Angliába emigrált. Távollétében halálra ítélték. Londonból Amerikába hajózott, Iowában farmerkodásból próbált megélni, majd nevelőnek állt. 1858-ban kapta meg az amerikai állampolgárságot. 1858 októberében, rövid idővel halála előtt visszatért Angliába, ahol Teleki Sándor anyósa, Lady Langdale temette el.