Apja Vachott Imre, az Esterházy hercegi uradalom ügyésze, édesanyja Hercsuth Janka volt. Két testvére született: Kornélia, a nővére a költő-filozófus Erdélyi Jánoshoz ment feleségül, Imre öccse (aki nevét Vahotnak írja) íróként, a Pesti Divatlap szerkesztőjeként dolgozott. Vachott Sándor tanulmányait szülőföldje katolikus iskolájában kezdte. Az 1831-ben mindkét szülőt elvesztette, ezt követően az eperjesi líceumban tanult. A később joghallgató Sándort az iskolai Magyar Nyelvmívelő Társulat elnökévé, Imrét a jegyzőjévé választották. Ekkor írta első verseit. Pályáját 1838-ban Nógrádban kezdte jurátusként, néhány költeményét közölte az Athenaeum. Később Pestre költözött, ahol 1841. március 19-én ugyan letette az ügyvédi vizsgát, de szívesebben foglalkozott az irodalommal. 1842. január 22-én a Kisfaludy Társaság, 1843. október 7-én a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották. 1842-ben meghalt nővére, Kornélia. A pozsonyi országgyűlésre már vőlegényként érkező Vachott 1843. július 10-én vette feleségül Csapó Máriát. Még Pozsonyban ismerte meg Petőfi Sándort,akit rögtön pártfogásába vett: az Athenaeum munkatársai között gyűjtőívet köröztetett a szorult helyzetben lévő költő javára. Amikor a Nemzeti Kör Vörösmarty ajánlatára Petőfi első verseskötetének kiadását fontolgatta, Vachott a háromtagú bírálóbizottság tagjaként (Vörösmarty és Szigligeti társaságában) sürgette a döntést. 1845 januárjában, sógornője halála után lakásába fogadta Petőfit. Petőfi rajongásig tisztelte és szerette költőtársát. Kapcsolatuk 1846-tól elhidegült. Szűkös anyagi körülményei miatt Vachott gazdálkodásba fogott, és Tápiósápon kibérelte a Rakovszky-kastélyt és gazdaságát, ahol néhány hónapot töltöttek, majd visszaköltöztek Pestre. 1848-ban Kossuth, akivel szegről-végről rokonok, odavette titkárnak maga mellé. A Vachott család követte a kormányt Debrecenbe. Itt újra találkozott Petőfivel, sőt a költő Vörösmartyékra és Vachottékra bízta feleségét és kisfiát. A szabadságharc veresége után féléves kisfiukkal költöztek a nagyrédei családi birtokra. Nemsokára megszületett a kislányuk is. Letartóztatták, majd 1850-ben elbocsátották. 1852. november 15-én újra letartóztatták, többek közt a távollétében halálra ítélt diák- és költőtárs, Sárosi Gyula bújtatásáért. A szabadságharcosok börtönébe, a pesti Újépületbe hurcolták. Hónapokig tartották magánzárkában, ahol idegei felmondták a szolgálatot. Végül - felesége kérelmére és Eötvös József közbenjárására - a katonai kórházból szabadult. Betegsége, üldözési mániája azonban gyógyíthatatlannak bizonyult és Schwartzer doktor budai tébolydájában ápolták haláláig.

Jómódú református családból származott, apja Tarczy János bérlő, vállalkozó, anyja Czike Julianna volt. Iskoláit szülőfalujában kezdte, ahol a helyi lelkész, Kovács Péter oktatta. Az ötödik osztálytól kezdve a révkomáromi református gimnáziumban tanult. A pápai kollégiumban filozófiát és teológiát hallgatott és tanári minősítést szerzett. Az egyházközség támogatásával 1831-1833-ban előbb Bécsben, majd több német városban, köztük Berlinben fizikát és matematikát tanult. 1833. november 4-től Pápára rendelték, és élete végéig a kollégium tanáraként dolgozott. Jelentős szerepe volt az iskola újjászervezésében és korszerűsítésében. Tanári pályája kezdetén a hegelianizmus első hazai képviselőjeként Hegel alapján álló filozófiát tanított, ami miatt támadások érték és abba kellett hagynia a filozófiai előadásokat. Ezt követően főként természettudományi tárgyakat tanított. A hazai természettudományos és ismeretterjesztő irodalom egyik legjelentősebb korabeli művelője volt. 1834-ban saját nyomdát hozott létre a kollégiumban. 1838-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1840-től rendes tagja. Székfoglaló beszédét Széchenyi István is érdeklődve hallgatta, és Tarczy az ő hatására hozott létre Pápán mintagazdaságot. 1841-ben vette feleségül Nagy Jozefát, akitől négy gyermeke született. Petőfire már 1841 tavaszán fölfigyel, és nagy szerepe volt abban, hogy a költőt ősszel felveszik a kollégiumba. Petőfit természettudományra, német és magyar nyelvre oktatta. Mint a Képzőtársaság tanárelnöke segítette költői fejlődését. A professzor előfizetőket is gyűjtött a Versek (1842-1844) kötetre. A Felvidéken tartózkodó Petőfi nyílt levelet tett közzé, melyben megrótta Tarczyt, amiért az nem vitte el Pestről a köteteket. 1885. november 4-én, félszázados tanári jubileumán királyi tanácsossá nevezték ki.

Apja Farkas János, anyja Fodor Klára színészek voltak. 1820-ban apja korai halála után előbb Horváth József, majd Fejér Károly vidéki színigazgató lett a gyámja. Horváth Alojzia néven lépett színpadra. Játszott Veszprémben, Pesten, Szabadkán és Pozsonyban. 1833-ban Kilényi Dávid társulatában lépett fel főleg naíva szerepekben. 1834-ben férjhez ment Szathmáry Dánielhez, ezt követően Szathmáryné néven szerepelt. 1842-1844-ben a győri társulatban játszott, és Pápára is velük tartott, ahol megismerkedett Petőfivel. Szathmáryné 1844. május 17-én került a Nemzeti Színházhoz. Eleinte drámai hősnőket játszott, Szigligeti fedezte fel komikai tehetségét. Autodidakta művész volt, írni sem tudott. Széchenyi az ő játéka láttán ismerte el, hogy a magyarban van színjátszó tehetség. Laborfalvi Róza és Prielle Kornélia feltűnése után főleg az anyaszerepeket játszott. Részt vett a március 15-i eseményekben, szavalta a Nemzeti dalt, és vitte a nemzeti zászlót Pest utcáin. A szabadságharcban férje elesett a fronton, Világos után a színésznő bujdosni kényszerült. 1851-ben került Kolozsvárra második férjéhez, a színigazgató Latkóczy Ferdinándhoz. Ezután vidéken játszott. 1857-től 1891-es nyugdíjba meneteléig a Nemzeti Színház tagja volt. 1891. január 31-én Szigligeti Mama című darabjában lépett fel utoljára. 1890-ben a Nemzeti Színház tiszteletbeli tagjává választották 1500 forint évi tiszteletdíjjal.

Német eredetű, vagyontalan katolikus családból származott. A helyi elemi iskolák elvégzése után 1829 és 1831 között a grazi katonaiskolába járt. 1832-ben hadapródként lépett be a császári és királyi hadseregbe. 1848 tavaszán főhadnagy lett. Czetz Rózát (megh. 1890) vette feleségül. Részt vett a nagybányai nemzetőrség szervezésében. Októbertől a felső-erdélyi honvédsereg parancsnokává kinevezett Baldacci Manó vezérőrnagy segédtisztje lett. Századosként, majd őrnagyként Bem törzsének parancsnokaként ténykedett. A téli erdélyi hadjárat során ismerkedett meg Petőfivel. A vízaknai ütközet után leváltották a törzskar éléről. Bem tábornok ekkor Dés város térparancsnokává nevezte ki. A segesvári ütközetben orosz hadifogságba került, de megszökött. Beszámolt arról, hogy Petőfi nem volt a hadifoglyok közt. 1850-ben tíz év várbörtönre ítélték. Josefstadtban töltött rabsága alatt megírta emlékiratait, melyben a piski csatáig beszéli el az szabadságharc erdélyi eseményeit. 1854-ben kegyelmet kapott. Felesége gáncsi birtokán telepedett le, és élete végéig jegyzőként dolgozott.