Bajza József
Született
Születési hely
Szűcsi
Elhalt
Elhalálozás helye
Pest
Temetési hely
Fiumei úti sírkert
Nemzeti sírkert védett
igen
Életút
Bajza Mihály, birtokos kisnemes és Bornemissza Zsófia gyermeke. Tanulmányait a gyöngyösi ferenceseknél kezdte, de a legfelsőbb gimnáziumi osztályt már a pesti piaristáknál fejezte be. 1818 és 1822 között bölcseletet, 1822 és 1823 között jogot hallgatott, tanulmányait 1824-ben Pozsonyban végezte. 1828-ban ügyvéddé avatták. 1831-től a Magyar Tudományos Akadémia tagja, 1836-ban egyik alapítója volt a Kisfaludy Társaságnak. 1838-ban vette feleségül Csajághy Júliát. Két gyermekük született, Bajza Jenő költő és Beniczkyné Bajza Lenke írónő. A Kritikai Lapok, az Aurora szerkesztése után 1837-ben Vörösmartyval és Toldy (Schedel) Ferenccel elindították az Athenaeum folyóiratot, amelynek szerkesztői feladatait főleg Bajza látta el. 1842. május 5-én közölte Petőfi A borozó című versét, amivel kijelölte az induló költő útját. 1842 karácsonyán személyesen is találkoztak. Az Athenaeumban jelent meg először költői aláírásként a Petőfi Sándor név (Hazámban, 1842. november 3.). Bajza elvi-poétikai kritikáival új szintre emelte a bírálatot, és sok ellenséget szerzett magának. 1837-1838 és 1847-1848 között a Pesti Magyar Színház, illetve a Nemzeti Színház igazgatója, 1848. július 1-jétől a Kossuth Hírlapja című politikai napilapnak volt a szerkesztője. A szabadságharc veresége után bujkálni kényszerült, elméje fokozatosan elborult.
Irodalmi ajánló
Osztovits Szabolcs: "Sors, nyiss nekem tért" - Petőfi Sándor életének krónikája. Bp. 2022. 203. old., Bajza József szócikk. Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Bp. 1891-1914. 1. kötet. 349-353. old. https://adt.arcanum.com/hu/view/SzinnyeiMagyarIrok_01/?query=%22bajza%2…
Levéltári anyag
HU-MNL-OL-P 625-B- 3.
Széchenyi István levele Bajza Józsefnek. Eszerint Wesselényi [Miklós] portréját Széchenyi szívesen átadja a címzettnek, hogy a képpel tetszése szerint tegyen, bízva abban, hogy idejében és megfelelő állapotban kapja vissza, mert becses a számára. Feltehetően az általa 1818 óta pártfogolt Johann Ender festőművésszel (1793-1854) kapcsolatban írja, hogy műveivel nem elégedett, "igazi mázoló lett". Kelt: Pozsony, 1833.04.25. Őrzőhely: Magyar Nemzeti Levéltár.
-
HU-MNL-HML-IV.1.d.3. 160.
Földváry Ferenc szolgabíró levele Heves vármegye rendjeinek, melyben arról ír, hogy Gyöngyösoroszi település jobbágyai nem használhatják a közös legelőket a Bajza családban folyó pereskedés miatt. Kelt: 1842.05.27. Őrzőhely: Magyar Nemzeti Levéltár.
-
HU-MNL-OL-R 32-512.-c.
Előfizetési hirdetés Kossuth lapjára, melynek szerkesztője Bajza József volt. Kelt: 1848.05.17. Őrzőhely: Magyar Nemzeti Levéltár.
-