Szülei nyírbogdányi kisbirtokosok voltak. A debreceni református kollégiumban végezte tanulmányait, eleinte jogot tanult, de az 1840-es évek elején színésznek állt. 1843–44-ben Petőfi Sándorral több közös fellépésük volt. Mindenféle szerepet játszott; leginkább jellemszerepekben érvényesült. Németh Emiliát vette feleségül: ekkoriban mindketten a szatmári társulatban játszottak. Házasságukból 12 gyermekük született, közülük többen a színészi pályát választották. 1850-ben színigazgató lett. Az 1860-as évek végén társulatigazgatónak nevezték ki, 1871-től pedig önálló igazgató volt 1886-os nyugalmazásáig, társulatát feleségével együtt vezette. 1879-től az ún. székelyudvarhelyi kerület vezetői voltak.

Vélhetően horvát-örmény származású polgári családból származott. Életéről keveset tudunk. 1828. február 18-án Nagykanizsán ment hozzá Szendrey Ignác gazdatiszthez, akitől három gyermeke született: Júlia, Gyula és Mária. Petőfi bemutatkozó látogatását - férje távollétében - kedvezően fogadta, de a kapcsolat komolyra fordulását ő is ellenezte. Részt vett lánya esküvőjén. Júlia meleg hangú levélben tájékoztatta leendő unokájáról. Jelen volt a kis Zoltán születésénél, az együttlétnek a Petőfivel való veszekedés vetett véget.

Katolikus nemesi családból származott, apja Gyalókay Antal a nagyváradi római katolikus püspökség uradalmainak főfelügyelője, Bihar vármegye táblabírája, anyja Csák Erzsébet volt. A gimnáziumot és jogi tanulmányait Nagyváradon végezte 1845-ben. Jogi pályáját Csengery Imre Bihar megye harmadik aljegyzője mellett, kiadó írnokként kezdte, mely munkakörben 1846 novemberéig dolgozott. Ezután Pestre került, ahol királyi táblai hiteles jegyzőként tevékenykedett. 1847-ben tette le az ügyvédi vizsgát, majd hamarosan visszatért Váradra, ahol ügyvédként ténykedett. 1848 áprilisától Beöthy Ödönnek, Bihar vármegye főispánjának a titkára. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitörésekor a bihari önkéntes zászlóaljhoz állt be közhonvédnek. A szabadságharcban őrmesterként, hadnagyként, november 24-től pedig főhadnagyként harcolt Erdélyben. 1849. február 9-én a piski ütközetben megsebesült, ekkor századossá léptették elő. Május 12-től Bem törzskarának parancsnokaként ténykedett. Ő volt Petőfi utolsó napjainak legfőbb krónikása. A költő az ő kocsiján utazott Székelykeresztúrra, majd másnap hajnalban a segesvári-fehéregyházi ütközet helyszínére. A meneküléskor látták egymást utoljára. A szabadságharc veresége után bujdosott. 1851-ben áttért a református hitre. 1853-ban feleségül vette Horváth Emmát, akitől három gyermeke született. Felesége halála után újra nősült: Bischiczky Lujzától két fia született. 1861-től Bihar vármegye főjegyzőjeként dolgozott, a Deák-párt lelkes tagja volt. 1872-től a nagyváradi törvényszék elnöke, országgyűlési képviselő volt.

Apja gazdatiszt volt. Gyermekkorában egy betegség miatt jobbkeze kacska lett. Tanulmányait 1828-ban szülőfalujában kezdte. A következő évben apja új munkahelye miatt Ábrányban tanult, majd a további osztályokat Sárospatakon végezte. Apja halálát követően, 1842-ben ideiglenes tanító lett Gyöngyösön. Kecskeméten hagyta abba tanulmányait. 1844. április 28-tól 1846. május 7-ig Szalkszentmártonban a kisebbik iskola tanítójaként dolgozott. Ezt követően a közeli Szigetszentmiklóson kántortanítóvá nevezték ki. Petőfit Szalkszentmártonban egyik legtermékenyebb költői korszakában ismerte meg. Az esti értelmiségi beszélgetések, kártyázás, borozás mellett, feladatot is kapott Petőfitől. Ö másolta nyomdakészre a Versek 1844-1845 kötetét és a Zöld Marci című drámát. A fizetség a verseskötet nyomdalevonata volt. 1848. március 26-én, vasárnap, a vármegyei közgyűlésen találkoztak újra Pesten. A szabadságharc idején nemzetőrként, toborzóként ténykedett. A szabadságharc bukása után rövid ideig bujkált, majd visszatért Szigetszentmiklósra. Haláláig tanított. Petőfiről visszaemlékezésében így írt: „Barátságáról én, ki az vele társalkodók között csak másodrangú valók, annyit mondhatok, hogy egyenes és nyíltszívű volt”.