Jakubovics János
Született
Születési hely
Miava
Egyéb ismert név
Kemény János
Elhalt
Elhalálozás helye
Kiskőrös
Temetési hely
Kiskőrös, Evangélikus temető
Nemzeti sírkert védett
nem
Életút
Felvidéki Nyitra vármegyei szlovák családból származott. Apja tanítóból lett cinkotai evangélikus lelkész, anyja Marecsek Mária. Petőfi iskolatársa volt Aszódon. 1835 karácsonyán ő is Pencre utazott iskolatársaival, köztük Petőfivel. Ekkor Csörfölyéknél vendégeskedett. Egy évig Szarvason volt diák, majd több aszódi társához hasonlóan, ő is Pozsonyban tanult tovább hét évig. 1840 januárjában találkozott a katonai transzporttal a városba érkező Petőfivel, majd a következő évben Pozsonyban futottak össze. A költő két verset is írt barátja helyett. Szarvason tanítóként dolgozott, itt vette fel - családjával együtt - hivatalosan is a Kemény nevet. A teológiát magánúton végezte el. 1852-1855 között helyettes evangélikus lelkész volt Csőváron, majd rendes lelkésznek nevezték ki. 1863-tól Kiskőrösön látott el lelkészi feladatokat. 1880-ban tette közzé emlékeit Petőfiről.
Irodalmi ajánló
Osztovits Szabolcs: "Sors, nyiss nekem tért" - Petőfi Sándor életének krónikája. Bp. 2022. 148. old., Turán István: Új lelkész érkezik a gyülekezethez. Kemény János kiskőrösi evangélikus lelkész beszámolója saját, 1863-as beiktatásáról. Kiskőrös múltjából. 2020. 2. sz. 11-12. old. (http://www.psvkkiskoros.hu/kiskmultjabol/2020/Kiskoros_Multjabol_2020_2…)
Levéltári anyag
HU-MNL-OL-R 32-74.-a.
Rendelet a Polgárőrség iránt… A polgárőrséghez újonnan beállókra vonatkozó információk a gyülekezés helyszínéről, időpontjáról és a tervezett ügymenetről. A rendeletet az állandó választmány megbízásából kiadta: Klauzál Gábor helyettes elnök és Irinyi József helyettes jegyző. Kelt: 1848.03.17. Őrzőhely: Magyar Nemzeti Levéltár.
-
HU-MNL-OL-R 32-70.-b.
Hazafiak!/Patrioten! Két nagy, két dicsőséges nap folyt le... A hirdetmény magyarul és németül is beszámol az 1848. március 15-i és 16-i napok dicsőséges eseményeiről és a további tervekről. A hirdetményt az állandó választmány megbízásából kiadta: Klauzál Gábor helyettes elnök és Irinyi József helyettes jegyző. Kelt: 1848.03.17. Őrzőhely: Magyar Nemzeti Levéltár.
-
HU-MNL-OL-R 32-231.-c.
Irinyi József a hirdetményben a pragmatica sanctióval kapcsolatban azt a módosítást javasolva, hogy Magyarország többé ne legyen az örökös tartományokkal egy közös fejedelem alatt. Kelt:
1848.03.31. Őrzőhely: Magyar Nemzeti Levéltár.
-