Könyves Tóth Mihály
Született
Születési hely
Debrecen
Egyéb ismert név
Könyves Tooth Mihály
Elhalt
Elhalálozás helye
Debrecen
Életút
Apja idősebb Könyves Tóth Mihály (megh. 1840) könyvkötő, árvainspektor, anyja Tyukodi Mária volt. Tanulmányait a debreceni kollégiumban végezte, majd egy évre Kassára ment német nyelvet tanítani. Féléves külföldi tanulmányútját követően, 1836 májusától Debrecenben szolgált segéd-, majd rendes lelkészként. 1836-ban vette feleségül Medgyessy Esztert (megh. 1846), akivel négy közös gyermekük született, és együtt nevelték Eszter előző házasságából született lányát, Király Jankát is. Petőfivel 1846 novemberében ismerkedett meg. November 18-án elutasította Petőfi Prielle Kornéliával való esketési kérelmét. A következő évben Petőfi már megköszönte a lelkésznek, hogy nem engedte meg a házasságot. A szabadságharc idején Kossuth elkötelezett híve volt. Kiváló szónok, állandó jelzői közé tartoztak a „Kossuth papja”, „aranyszájú pap” „debreceni Kapisztrán”. 1848 decemberében ő kérte a kormányt, hogy a honvédzászlóaljakhoz tábori lelkészeket nevezzenek ki, mert „seregeinkből szifilisz és részegség következtében több hal meg, mint az ütközetben”. 1849. augusztus 7-én lakásán elfogták. Előbb halálra, majd húszévi várfogságra ítélték. 1856. április 6-án amnesztiával szabadult, de eltiltották a lelkészi és tanári állásától. Egyházi számvevőként, a püspöki iroda vezetőjeként dolgozott. 1863-tól Karcagon szolgált lelkészként, és még ebben az évben heves-nagykunsági esperessé választották. 1871 júliusában visszament Debrecenbe lelkésznek. Többször volt konventi tag és rövid ideig egyházkerületi tanácsbíró. 1886-ban ülték meg 50 éves lelkészi jubileumát.
Irodalmi ajánló
Osztovits Szabolcs: "Sors, nyiss nekem tért" - Petőfi Sándor életének krónikája. Bp. 2022. 245-246. old., Könyves Tóth Mihály szócikk. Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Bp. 1891-1914. 7. kötet. 71-74. old. https://adt.arcanum.com/hu/view/SzinnyeiMagyarIrok_07/?query=k%C3%B6nyv…
Levéltári anyag
HU-MNL-OL-P 634-1.-108.
Kozma Sándor levele Szilágyi Dezsőhöz, melyben bizalmas előterjesztést tesz a vezetése alatt álló királyi ügyészekről, név szerint jellemezve őket. Kelt: Budapest, 1890.10.12. Őrzőhely: Magyar Nemzeti Levéltár.
-
HU-MNL-OL-P 325-XII.-9.-a-88.
Kozma Sándor levele Kaas Ivorhoz, melyben szemére veti korábbi, neki írt levelében a tiszaeszlári vérváddal kapcsolatos antiszemita álláspontját. Jelzi, hogy a levelet megőrizte, és bár nem tudja, hogy a címzett írt-e antiszemita cikkeket is, de látja, hogy politikai karrierjét ezek a gyanúsítgatások beárnyékolják. Az 1882-1883 között zajló perben a tiszaeszlári zsidókat egy keresztény lány, Solymosi Eszter rituális meggyilkolásával gyanúsították meg, végül a vádlottak felmentésével végződött. Kelt: Budapest, 1892.01.26. Őrzőhely: Magyar Nemzeti Levéltár.
-