Szemere Bertalan

Született
Születési hely
Vatta
Elhalt
Elhalálozás helye
Pest
Temetési hely
Miskolc, Avasi református temető
Nemzeti sírkert védett
igen
Életút
Elszegényedett református nemesi családból származott, apja Szemere László őrnagy, anyja Karove Erzsébet volt. Három testvére érte meg a nagykorúságot. Tanulmányait Sárospatakon, a német nyelv elsajátítása miatt Miskolcon, majd Késmárkon és újra Sárospatakon végezte. Bölcsészetet, teológiát és jogot hallgat. Részt vett az 1832-1836-os pozsonyi országgyűlésen. 1836-1837-ben egyéves európai körutat tett rokonai, Szemere Miklós és György anyagi támogatásával. Útikönyve nyomán (Utazás külföldön) a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. Értekezéseket írt egy építendő fogház tervéről, a papi özvegy-és árvaház építésének szükségességéről és a büntetések módozatairól. Az 1843-1844-es országgyűlésen az ellenzék egyik vezérszónokaként lépett fel. 1846-ban vette feleségül Jurkovich Leopoldinát. A Batthyány-kormányban 1848. március 23 és szeptember 11. között belügyminiszteri pozíciót vállalt. Október 1-jétől az (Országos) Honvédelmi Bizottmány tagjaként, december közepétől 1849 májusáig felső-magyarországi teljhatalmú országos biztosként ténykedett. Kossuth kormányzósága alatt, 1849. május 2 és augusztus 11 között miniszterelnök lett. 1845. április 19-i levele arról tanúskodik, hogy ismerte Petőfit. A népképviseleti törvény Pest megyei választmányi vitájában fölvetette a nemzeti kérdés problémáját, a replikázó Petőfi szerint mindenki egyenlő. A vereség után emigrált, a senkiföldjén elásta a Szent Koronát és a koronázási ékszereket, amelyeket 1853-ban találta meg a bécsi titkosrendőrség. Az emigrációban az Oszmán Birodalomban, majd Párizsban és Londonban élt. Később Kossuthtal való viszonya megromlott, vállalkozási csődbe jutottak, felesége vagyonát egy szélhámos megkaparintotta. 1860-tól az Ausztriával való kiegyezés mellett foglalt állást. Elméje elborult, Párizsból 1865-ben amnesztiával szállították haza. A Schwartzer szanatóriumban (Budai Magán Elme- és Ideggyógyintézet) halt meg.
Irodalmi ajánló
Osztovits Szabolcs: "Sors, nyiss nekem tért" - Petőfi Sándor életének krónikája. Bp. 2022. 235. old., Szemere Bertalan szócikk. Kenyeres Ágnes szerkesztésében. 2. kötet (L-Z). Bp. 1982. 742. old. https://adt.arcanum.com/hu/view/MagyarEletrajziLexikon_2/?query=szemere…, Szemere Bertalan miniszterelnök emlékiratai az 1848/49-i magyar kormányzat nemzetiségi politikájáról. Sajtó alá rendezte: Szüts Iván. Bp. 1941.
Levéltári anyag
HU-MNL-OL-R 32-802.-a.
István nádor és Szemere Bertalan belügyminiszter rendelete Pest város lakosaihoz, miszerint rögtönítélő haditörvényszékeket állítanak fel országszerte a közbiztonság helyreállításáért. Kelt: Budapest. 1848.07.19. Őrzőhely: Magyar Nemzeti Levéltár.
-
HU-MNL-OL-H 111-5-87.
Kossuth Lajos levele Szemere Bertalanhoz arról, kiket látna szívesen egy újonnan felállítandó kormányban. Kelt: Pest, 1848.11.23. Őrzőhely: Magyar Nemzeti Levéltár.
-
HU-MNL-OL-R 32-1650.-a.
Szemere Bertalan felhívása Borsod, Heves, Zemplén, Abóny, Gömör, Torna,Szabolcs lelkes hölgyeihez, hogy adományozzanak a miskolci és egri tábori kórházak számára kötszert és pólyát. Kelt: Miskolc, 1848.12.18. Őrzőhely: Magyar Nemzeti Levéltár.
-
HU-MNL-OL-H 111-5-91.
Vukovics Sebő a Komárom irányába történő előrenyomulásról tudósítja Szemere Bertalant. Kelt: Léva, 1849.04.18. Őrzőhely: Magyar Nemzeti Levéltár.
-
HU-MNL-OL-H 111-5-92.
Kossuth Lajos Debrecenbe hívja Szemerét, hogy vegye át a belügyi tárcát. Kelt: Debrecen, 1849.04.19. Őrzőhely: Magyar Nemzeti Levéltár.
-
HU-MNL-OL-R 216-1.-616.
Szemere Bertalan Londonból írt levele Vukovics Sebőnek, amelyben azt javasolja, hogy vasárnap fél nyolckor találkozzanak a Szemere által megszállt londoni hotelben. Kelt: 1863.(?) 09.05. Őrzőhely: Magyar Nemzeti Levéltár.
-
0
0
0