Sárkány Sámuel

Született
Születési hely
Dunaegyháza
Elhalt
Elhalálozás helye
Pilis
Temetési hely
Pilis, Evangélikus Templom
Nemzeti sírkert védett
igen
Életút
Apja Sárkány Sámuel evangélikus lelkész, anyja Clementis Apollónia volt. Sárszentlőrincen végezte a gimnázium első két évét, Petőfivel közösen egy esztendőt, Aszódon pedig a harmadik és negyedik tanévet. Itt együtt lakott Petőfivel. Utána a selmeci líceumban tanult, majd Pozsonyba ment teológiát hallgatni. 1840 és 1844 között a jénai egyetemen tanult. Temesváron Feldinger Frigyes mellett nevelő-felolvasó állást vállalt, és beutazta vele Németországot, Franciaországot és Angliát. Utazásai során megtanult franciául. 1847-ben avatták lelkésszé. Apja mellett segédlelkészként szolgált, majd annak halála után a pilisi egyház lelkészévé választják. Kiváló hitszónok volt, e minőségében Nyáry Pál figyelmét is felkeltette. 1868-ban esperessé, majd főesperessé léptették elő, 1872-ben kinevezték a kerületi gyámintézet elnökévé. 1890-ben a bányai egyházkerület püspöke lett. 1895-től a főrendiház tagjai közé lépett. 1897. február 9-én, amikor lelkészi pályafutásának ötven éves jubileumát ünnepelte, Ferenc József «ilenczfalvi» előnévvel megerősítette régi nemességét. 1905-ben lemondott püspöki tisztéről. Petőfi 1837 januárjában Aszódról írt levelet „Száminak” melyben utalt a korábbi veszekedésekre és haragvásokra, de „vígabb lenne, ha együtt járhatnánk”.
Irodalmi ajánló
Osztovits Szabolcs: "Sors, nyiss nekem tért" - Petőfi Sándor életének krónikája. Bp. 2022. 150. old.; Vasárnapi Újság, 1911. 9. sz. 163-164.old., Sárkány Sámuel szócikk. Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Bp. 1891-1914. 12. kötet. 199-200. old. https://adt.arcanum.com/hu/view/SzinnyeiMagyarIrok_12/?query=s%C3%A1rk%…
Levéltári anyag
HU-MNL-OL-P 416-62.-2/58.
Sárkány Sámuelnek, a Bányai ágostai evangélikus egyházkerület püspökének portréja. ("A magyar országgyűlés főrendiházának tagjainak". Fényképalbum. Kelt: 1900-1901 (kb.) Őrzőhely: Magyar Nemzeti Levéltár.
-
0
0
0