Elszegényedett református nemesi családból származott, apja Szemere László őrnagy, anyja Karove Erzsébet volt. Három testvére érte meg a nagykorúságot. Tanulmányait Sárospatakon, a német nyelv elsajátítása miatt Miskolcon, majd Késmárkon és újra Sárospatakon végezte. Bölcsészetet, teológiát és jogot hallgat. Részt vett az 1832-1836-os pozsonyi országgyűlésen. 1836-1837-ben egyéves európai körutat tett rokonai, Szemere Miklós és György anyagi támogatásával. Útikönyve nyomán (Utazás külföldön) a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. Értekezéseket írt egy építendő fogház tervéről, a papi özvegy-és árvaház építésének szükségességéről és a büntetések módozatairól. Az 1843-1844-es országgyűlésen az ellenzék egyik vezérszónokaként lépett fel. 1846-ban vette feleségül Jurkovich Leopoldinát. A Batthyány-kormányban 1848. március 23 és szeptember 11. között belügyminiszteri pozíciót vállalt. Október 1-jétől az (Országos) Honvédelmi Bizottmány tagjaként, december közepétől 1849 májusáig felső-magyarországi teljhatalmú országos biztosként ténykedett. Kossuth kormányzósága alatt, 1849. május 2 és augusztus 11 között miniszterelnök lett. 1845. április 19-i levele arról tanúskodik, hogy ismerte Petőfit. A népképviseleti törvény Pest megyei választmányi vitájában fölvetette a nemzeti kérdés problémáját, a replikázó Petőfi szerint mindenki egyenlő. A vereség után emigrált, a senkiföldjén elásta a Szent Koronát és a koronázási ékszereket, amelyeket 1853-ban találta meg a bécsi titkosrendőrség. Az emigrációban az Oszmán Birodalomban, majd Párizsban és Londonban élt. Később Kossuthtal való viszonya megromlott, vállalkozási csődbe jutottak, felesége vagyonát egy szélhámos megkaparintotta. 1860-tól az Ausztriával való kiegyezés mellett foglalt állást. Elméje elborult, Párizsból 1865-ben amnesztiával szállították haza. A Schwartzer szanatóriumban (Budai Magán Elme- és Ideggyógyintézet) halt meg.

Apja Szemere László Ung vármegye követe, anyja Vattay Krisztina volt. Nővére, Krisztina révén Szemere Pállal sógori kapcsolatban volt. A sárospataki főiskolán bölcsészetet, teológiát és jogot tanult, 1827-ben ügyvédi vizsgát tett. 1836-ban Máriássy Annát vette feleségül. Nem dolgozott jogászként, szívesebben foglalkozott az irodalommal, fiatal korában tehetségesen festett, domborműveket is faragott. Később a gazdaságot is feleségére bízta. Barabás Miklóssal Bécsbe és Észak-Itáliába utazott, és csak 1840-ben, Kazinczy Gábor unszolására lépett fel az irodalmi életben. Már a Pesti Divatlap második számában (1845. április 10.) verset publikált, vélhetően ekkor ismerte meg Petőfit. Részt vett Petőfi búcsúvacsoráján, melyet barátai rendeztek az első felvidéki útja előtt. Petőfi meggondolatlan mondata vérig sértette Szemerét. Ettől kezdve mániákusan gyűjtötte a költő plágiumgyanús verseit. Újabb provokációnak tartotta, hogy Petőfi neki is elküldte az Összes versek aláírásgyűjtő ívét. A szabadságharc erdélyi harcaiban rövid ideig önkéntesként vett részt. A szabadságharc leverése után lasztóci birtokán visszavonultságban gazdálkodott. A függetlenségi politika lelkes híve volt. 1863-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. 1865-től a Kisfaludy Társaság tagja volt. Hosszabb utazásokat tett: Chyzer Kornéllal az Oszmán Birodalomba, Görögországba és Olaszországba utazott, 1874 nyarán meglátogatta Kossuth Lajost Baraccone-ban. Lasztóci birtokán halt meg hosszas betegeskedés után.

Az ősi dezséri nemesi család leszármazottja, apja Boleman István református lelkész volt. Középiskoláit Selmecen végezte. Teológiát Pozsonyban és Tübingenben hallgatott, és tanári végzettséget szerzett. Bercelen Baloghy Lajosnál volt nevelő, 1815. október 10-én Losoncon a szónoklati tanszéken kapott állást. 1820-tól Selmecen szintaktikát oktatott, 1827 és 1839 között az iskola igazgatója volt. Petőfi 1838. szeptember 1-jétől 1839 januárjáig tanult az iskolában. A költő a „külsőleg is szép, tekintélyes, megnyerő alak”-ként jellemzett Bolemant megkedvelte. 1840-től a pozsonyi líceum teológiatanáraként dolgozott, több retorikai írást is publikált. 1869. január 14-én, tanársága félszázados évfordulóján a Ferenc József rend keresztjével tüntették ki.

Apja Kazinczy László, anyja Boronkay Róza volt. Tanulmányait Sárospatakon kezdte, majd elhúzódó betegsége miatt előbb Késmárkon, majd Eperjesen tanul. Itt határozta el, hogy író lesz, és döntésében Kazinczy Ferenc is támogatta. 1835-ben Sárospatakon fejezte be az iskoláit. Pozsonyban az országgyűlési ifjak egyike volt, barátságot kötött Wesselényivel. 1836-1838-ban Pesten tartózkodott, ahol bekerült az irodalmi életbe. Toldy Ferenc munkatársnak hívta az Athenaeumba. 1838. november 14-én feleségül vette Fáy Emmát. Visszatért Zemplén vármegyébe, közéleti-politikai szerepet vállalt, az ellenzék vezérszónokának számított. Petőfivel 1844-ben ismerkedett meg, ő is részt vett Vachotték karácsonyi vacsoráján. 1847. március 16-án a Nemzeti Kör estélyén közösen léptek fel. Ő indítványozta Petőfinek első felvidéki útját, és a búcsúesten is jelen volt. 1847. július 10-én találkoztak a sátoraljaújhelyi kaszinóban, majd másnap együtt látogattak Széphalomra. Petőfi a XII. úti levélben az együtt töltött két nap rögzítésén túl - elismerően szól szónok barátjáról, de odaböki: „És ha ír? stílusa éppen olyan botrányos, mint Kuthy Lajosé”. Petőfi aztán episztolával próbálta jóvá tenni meggondolatlanságát, már csak azért is, mert Kazinczy Gábor javaslatára választották Zemplén vármegye tiszteletbeli táblabírájává. A szabadságharc idején útjaik elváltak. Kazinczy ellenezte a trónfosztást és a Függetlenségi Nyilatkozatot és Görgeyt támogatta. A világosi fegyverletétel után őt is perbe fogták, haditörvényszék elé állították és elítélték, de a rabságot elkerülte, és több követtársával együtt ő is amnesztiát nyert. Egy ideig Pesten tartózkodott, utána Bánfalvára (Borsod megye) költözött, ahol főleg a tudománnyal és az irodalommal foglalkozott. 1858-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1860-ban pedig a Kisfaludy Társaság rendes taggá választotta. 1861-ben újra országgyűlési képviselőként ténykedett.