Czakó János birtokos nemes, királyi perceptor (adószedő) és lászlófalvai Velics Katalin fia volt. Szülei gondos nevelésben részesítették; bölcsészeti és jogi tanulmányait Kolozsvárt és Nagyenyeden végezte, azonban nem fejezte be, állítólag mivel tanulótársával egy új panteista vallás megalapítására szövetkezett, ami később Leona című drámájában is feltűnt. Apja alkímiai kísérleteire ráment az örökség és vagyon. Iskoláit nem fejezte be, 1840 februárjában vándorszínésznek állt. Először Pály Elek társulatánál működött, itt írta Chantrey család című első színművét, de sem ezt, sem Festő és vámpír című drámáját nem engedték színpadra. 1842-ben a Nemzeti Színházban kórista. A Kalmár és tengerész és a Könnyelműek című alkotásai a magyar romantika legtehetségesebb drámaírójává emelték, színpadi sikert is aratott. Többi alkotása, köztük az életmű központi darabjának számító Leona című drámája csekély közönségsikert aratott, és egyúttal komoly kritikai támadásokat kap. (A mű könyvváltozata megvolt Petőfi könyvtárában.) Cikkben támadta meg a Nemzeti Színház működését, magára haragítva az őt mindenben támogató társulatot. Utolsó történeti tárgyú színművének, a János lovag kéziratát néhány barátja előtt olvasta fel, akiknek bírálatai azonban lesújtották. lett. 1847. december 14-én a déli órákban meglátogatta lakásán, a Pesti Hírlap szerkesztőségében Csengery Antalt és az ott tartózkodó Emődy Dánielt. Elkérte Csengerytől a pisztolyát, és öngyilkos lett. Jókai nekrológgal, Arany (Czakó sírján) és Petőfi verssel búcsúztatta. János vitéz című színművét végül a Nemzeti Színházban 1848. március 13-án adták elő. Petőfi már 1844 őszén ismeri Czakót, együtt lépnek fel Egressy jutalomjátékán. Mind Kemény Zsigmond, mind Vachottné úgy emlékezett, hogy állandóan együtt voltak.

Apja Sükei Imre lelkész, a bukaresti magyar református gyülekezet alapítója, a romániai helvét hitvallást követő magyarok püspöke, anyja Kis Mária volt. Iskoláit Nagyenyeden és Kolozsváron végezte, Gyulai Pállal a kollégiumban barátkozott össze. Nem fejezte be a jogi tanulmányait és újságírónak állt. 1844-ben ismerkedett meg Petőfivel, 1846-tól folyamatosan tartották a kapcsolatot. Pilvax ifjak közé tartozott, 1847-től a Jókai vezette Életképek kritikai rovatát vezette. Aktívan részt vett a március 15-i forradalomban, többek közt a pesti Közbátorsági Bizottmánynak is tagja volt. A szabadságharcban előbb Egressy mellett írnokként dolgozott, majd főhadnagyként harcolt Perczel seregében. A szabadságharc bukása után nem vonták felelősségre, de igazoló lapot sem kapott. 1850-től különböző újságokba írt, megjelent első és egyetlen verseskötete (Hulló csillagok). Számos nyugat-európai és orosz regényt fordított, de lassan kiszorult az irodalmi életből. 1853 őszén Losoncra költözött, hogy megpályázza a gimnázium megüresedett magyartanári állását. Betegsége miatt és az igazoló lap hiányában végül elállt a tervétől. Petőfivel közös barátja, Steller Antal ápolta és temette el őt.

Elszegényedett felvidéki, középnemesi családból származott. Apja Görgey György (megh. 1843), anyja Pertzian (Perczián) Erzsébet Vilma polgárlány (megh. 1829) volt. Három bátyja volt: Guidó, Ármin és István. Tanulmányait a késmárki evangélikus líceumban kezdte. 1832-ben hadapród, a tullni utászkari iskolában tanult. 1837-ben hadnagyként szolgált a bécsi magyar királyi testőrségben, 1842-ben főhadnagy lett a 12. huszárezredben (Nádor-huszárok). 1845-ben leszerelt és a prágai egyetemen vegyészeti tanulmányokat folytatott. Felfedezte a laurilsavat, értekezését neves külföldi szaklapok leközölték. Eötvös József elutasította kérését, hogy a pesti egyetem kémia tanszékének élére nevezze ki. 1848 tavaszán változtatta nevét Görgeire. Az 1848. március 15-i események után felajánlotta szolgálatait a kormánynak. Még Prágában ismerte meg Adélé Aubouint, akit 1848. március 30-án vett feleségül. Két gyermekük született: Berta és Kornél. 1848. június 13-tól századossá, augusztus 27-től őrnaggyá nevezték ki az 5. honvédzászlóaljhoz. Szeptemberben elfogta és rögtönítélő bírósági ítélet alapján felakasztotta Zichy Ödön grófot, Jellasics kémjét. Októbertől ezredessé, novembertől tábornokká léptették elő, a feldunai hadsereg, majd a VII. hadtest parancsnoka lett. 1849. március 30-tól a fősereg parancsnokává nevezték ki, május 21-én bevette Buda várát. A hadsereg-parancsnokság mellett átvette a Hadügyminisztérium vezetését. A július 2-án Komárom mellett vívott csatában egy huszárroham élén súlyos fejsebesülést szenvedett, ezért a hadsereg vezetését ideiglenesen (július 2–11.) Klapka Györgynek adta át. Július 1-jén Kossuth egy tévedés miatt levélben leváltotta Görgeyt a fővezérségről és a fővárosba rendelte, hogy vegye át a hadügyminisztérium vezetését. Az új fővezér Mészáros Lázár lett. Július 4-én Görgey a kormányhoz írt levelében lemondott a hadügyminiszterségről és bejelentette, hogy a hadseregnél kíván maradni. Ugyanezen a napon a feldunai hadsereg memorandumban kérte Kossuth Lajos kormányzót, hogy hagyják meg Görgeyt a hadsereg élén. Július 5-én a minisztertanács újra Görgeire ruházta a hadseregparancsnoki tisztet. Az orosz invázió és az ennek következtében augusztus 9-én bekövetkezett temesvári vereség után egy nappal Kossuth katonai és polgári teljhatalmat adott Görgeinek. Addigra az ellenséges hadseregek Magyarország csaknem teljes területét elfoglalták, ezért ez a kinevezés nem jelentett tényleges hatalmat, csak jogi hátteret biztosított a tárgyalásokhoz. Görgei az aradai haidtanács döntésének értelmében augusztus 13-án Szőlősnél letette a fegyvert. Ezt követően Nagyváradra vitték orosz hadifogságban, majd bár életét megkímélték, Klagenfurtba internálták. Öccse, Görgey István Petőfi tágabb ismeretségi körének tagja volt. A tábornok egyszer találkozott Petőfivel, 1849 májusában, Budavár ostromakor. De az általa nagyra becsült költő katonai sorsát - amíg adminisztratív teendőket is ellátott - figyelemmel kísérte, és nem engedte a tisztek sorából törölni. Ő simította el a Klapka-Petőfi konfliktust is. 1867-ben tért haza, és Visegrádon telepedett le. Idős korában összebarátkozott a Leányfalun pihenő Szendrey Ignáccal.

Apja id. Csengery Antal ügyvéd, jogtudós, anyja Gerhard Terézia volt. Tanulmányait a szülővárosában kezdte, majd 1842-ben Debrecenben fejezte be a jogi kart mivel a nagyváradi akadémiát – a követválasztási mozgalmakban való élénk részvétele miatt – ott kellett hagynia. Jurátusként ténykedett a nagy tekintélyű Beöthy Ödön mellett; amelynek során alaposan megismerte a közigazgatási jogot. 1843-1844-ben a pozsonyi országgyűlésen gróf Zichy Ferenc bihari főispán mellett kijelölt írnokként vett részt, egyúttal tudósításokat küldött a Pesti Hírlapba. Vélhetően Petőfivel is ekkor ismerkedett meg. 1844-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Tevékenységére felfigyelt Eötvös, Szalay László és Szemere Bertalan. 1845-től 1848 végéig a Pesti Hírlap főszerkesztője volt, 1848-tól Kemény Zsigmonddal közösen. 1846 augusztusában Petőfi szinte minden estét Csengeryvel és Keménnyel töltött. Feljárt a szerkesztőségbe, Csengery lakására, s a hagyomány szerint 1847 végén itt hangzott el híres mondata: „Úgy érzem a forradalmat, mint a kutya a földrengést”. Csengery közölte Eötvös József tanulmányát Petőfiről, és a Nemzeti dal mellett három verset adott közre a 1848. március 15-e utáni költemények közül. A költő szóvá is tette a közlések csekély számát Csengerynek. Keménnyel együtt közbenjárt Szemere Bertalannál, hogy A honvéd című vers tömeges példányszámban jelenjen meg. Csengery részt vett a Batthyány- és a Szemere-kormány munkájában. 1849 augusztusában Aradon vált meg a kormánytól és Kemény báróval együtt egy ideig Szatmár megyében rejtőzött. Majd az év vége felé Pestre ment, s hol történeti, hol természettudományi tanulmányokkal foglalkozott és az irodalomnak élt. 1851. szeptember 24-én vette feleségül König Rózát, Egressy Béni özvegyét, akivel hat gyermekük született. 1852-től fogva a Szőnyi-féle nevelőintézetben leckéket adott világtörténetből és 1855-től a pesti protestáns teológiai intézetben a növénytant adta elő. Csengery Antal életműve az 1850-es évektől teljesedett ki. Többek között kitűnő történeti, jogi, természettudományi tanulmányokat írt, emellett a Földhitelintézet egyik alapítója, az Akadémia megújítója és alelnöke volt. 1860. november 15-én Bihar megye tiszti ügyésszé választotta. Deák Ferenc jobb kezeként elévülhetetlen érdemei vannak a kiegyezés kodifikálásában. A Csengery kör, az irodalmi Deák párt elismerte ugyan Petőfi költői nagyságát, de politikai verseit nem tartotta aktuálisnak.