Középiskoláit a sárospataki kollégiumban végezte, jogot tanult, 1837-ben Miskolcon gyakornokként ténykedett. A következő évben Pesten ügyvédi vizsgát tett. Az Ifjú Magyarország egyik alapítója volt. A pozsonyi országgyűlés hírére gyorsírni tanult, utóbb tankönyvet is kiadott a Taylor-rendszerű gyorsírásról (1843). 1842-ben a Nemzeti Színházban Egressy Gáborral közös fordításban bemutatták a Coriolanust. 1843-ban a pozsonyi országgyűlésen az Országgyűlési Tudósítások munkatársa volt, feltehetően itt találkozott Petőfivel. A Petőfi-ellenes kritikai támadások során a költő elkötelezett híve volt, Szeverin álnéven kemény hangon válaszolt Császár és Nagy Ignác elmarasztaló írására, és elismerő cikket írt a Szerelem gyöngyeiről és a Versek II. kötetről. 1847-ben Táncsics védőügyvédje volt; a forradalom győzelme után kiadta Kölcsey Naplóját. 1849-ben mint hivatalos történeti jegyzőt Aradra, Vécsey Károly tábornok mellé rendelték. A szabadságharc veresége után Mezőkeresztesre vonult vissza, ahol ügyvédként dolgozott.

Apja Lehr András, anyja Lágler Mária Erzsébet Rozália volt. Testvérei közül hárman érték meg a felnőttkort. Tanulmányait a soproni líceumban kezdte és külföldön fejezte be. 1831-ben nevezték ki Sárszentlőrincre segédtanárnak Haag Péter mellé, 1832-1833-ban már rendes tanárként dolgozott. Az evangélikus algimnáziumban másfél-két évig tanította Petőfit. Különösen a latin nyelv ismeretét és a szépírást szorgalmazta, és Petőfi mindkét tárgyban az elsők között volt. 1853-ig vezette a sárszentlőrinci iskolát, ezt követően haláláig a soproni evangélikus líceumban tanított. 1833-ban vette feleségül Schleining Máriát, gyermekeik közül Lehr Albert jelentős purista nyelvész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt, a 30 éves korában elhunyt Lehr Zsigmond pedig költészettel foglalkozott, többek között Petrarca, Racine, Burns, Lamartine műveit fordította.

Apja Galambos Pál református lelkipásztor, anyja Juhász Julianna volt. Öt testvére közül öccse, Egressy Béni elismert zeneszerző lett. Tanulmányait a miskolci református gimnáziumban végezte. Háromszor szökött meg otthonról, hogy színésznek álljon. 1831. december 21-én Kassán vette feleségül Szentpétery Zsuzsanna színésznőt, akivel három gyermekük született. 1837-1838-ban Bécsben tartózkodott, ahová gyalog ment, hogy színészetet tanulhasson. A Pesti Magyar Színház tagja volt. 1843-banpárizsi tanulmányúton volt, ahonnan dagerrotípiát hozott magával. Ennek hatására Petőfiről fényképsorozatot készített, amiből sajnos egyetlen darab maradt fenn. Petőfi feltehetőleg 1839 tavaszán látta először Egressyt a színpadon, amikor Selmecről Pestre szökött. 1842-ben Pápán látta újra Kotzebue vígjátékában. Személyesen 1843 júniusában, Pozsonyban ismerkedtek meg. Petőfit kezdetben az alkati hasonlóság vonzotta a színész Egressyhez, később vált színészeszményévé. Mint a Pesti Divatlap színbírálója, a Lendvay-Egressy vetélkedésben egyértelműen az utóbbi mellett foglalt állást. A művészi kapcsolat eszmei-emberi barátsággá vált. Egressy a Nemzeti Kör egyik alapító tagja volt, részt vett az Egyenlőségi majd a Radical Kör munkájában. Az íróvilággal élénk kapcsolatot tartott, tagja volt Vörösmarty Csiga vendéglőbeli körének, elkísérte Kossuth Lajost népfelkelést szervező útjára. Az 1848. március 15-i események egyik főszereplője volt. A meghitt kapcsolatot mutatja, hogy Petőfi az Egressy családdal kirándult Visegrádon, és Egressy foglalt szállást a nászútról Pestre érkező Petőfi házaspárnak. A szabadságharcban kezdetektől részt vett. 1848 októberétől decemberéig Szeged kormánybiztosa, 1849 március-áprilisában a Felső-Magyarországi Védsereg borsodi osztályának parancsnoka volt. Ö vitte magával Petőfit utolsó útjára. A vereség után Törökországba emigrált. Itt került kapcsolatba Zerffi Gusztávval és az osztrák titkosrendőrség helyi vezetőjével, Gábriel Jasmagyval. Bizonyos - ismeretlen - szolgálataiért 1850 szeptemberében hazatérhetett családjával. 1851-ben kegyelmet kapott, de a színészettől eltiltották. A szellemidézés, asztaltáncoltatás művelője volt Pesten, melynek során Petőfi szellemét is megidézte. Csak 1854 áprilisában léphetett fel újra a Nemzeti Színházban. 1859-ben anyagi ellentétek miatt megvált a színháztól és ismét vidéken vendégszerepelt. 1865-ben megalakult a Színészeti Tanoda, melynek tanára volt. Kiváló Shakespeare-alakításaival megalapozta a magyar Shakespeare-kultuszt. A színpadon halt meg: Obernyik Brankovics című drámájának előadása közben érte szélütés.

1824. szeptember 25-én született Szegeden Julius Caesar Franciscus Fridericus Andreas Számwald néven. Apja Számwald András, cs. kir. számvevőségi hivatalnok, anyja Nagy Borbála volt. Tanulmányait Szegeden kezdi meg, az 1837/38. tanévben két félév grammatikai tanulmányokat folytatott a Kegyesrendiek vezetése alatt álló Szegedi Városi Római Katolikus Dugonics András Gimnáziumban, melyeket Pesten folytatott, majd Emichnél sajátította el a könyves szakmát. 1846-ban betársul Emich vállalkozásába. Petőfivel jó kapcsolatot ápolt az Összes versek kiadása kapcsán. A forradalomban a kibővített Közcsendi Bizottmány tagja volt. A szabadságharcban honvédként, majd főhadnagyként vett részt. A vereség után emigrált, majd Emich kérésére hazatér. Sikkasztási és hamisítási ügyekbe keveredett, a letartóztatás elől 1856. szeptember 20. körül Poroszországba, majd Angliába menekült. Londonban folytatta újságírói tevékenységét, itt vette fel a Stahel nevet. 1859-ben - feleségét, Zeilinger Emmát hátrahagyva - New Yorkba hajózott. Kezdettől részt vett az északiak oldalán a polgárháborúban. 1861-ben toborzótiszt volt, a következő évben ezredessé majd vezérőrnaggyá, végül hadtestparancsnokká léptették elő. Harcolt a piemonti csatában (1864. június 5.), ahol megsebesült. Rövid ideig hadbíróként is ténykedett. 1865 és 1869 között Japánban, 1877-től 1885-ig Sanghajban az USA főkonzuli tisztségét töltötte be. A diplomáciai pálya befejezése után egy életbiztosítási ügynökség vezetőségi tagja volt. 1893-ban megkapta a legmagasabb amerikai katonai kitüntetést, a Medal of Honourt. Az Arlingtoni Nemzeti Temetőben katonai tiszteletadás mellett kísérték utolsó útjára.