Jobbágyi származású, evangélikus vallású családba született, apja Vajda Péter, anyja Kovács Judit volt. Sopronban, majd Győrben bölcsészetet tanult. 1828-tól Pesten az orvosi pályára készült, de 1833-ban egy diáktüntetésen való részvétel miatt abba kellett hagynia tanulmányait. Sokfelé megfordult külföldön, hogy természettudományi ismereteit bővítse. Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának, a Kisfaludy Társaságnak, egyik alapítója a Természettudományi Társulatnak. Évekig írásaiból és szerkesztői munkából élt, a harmincas években a Hasznos Mulatságok segédszerkesztőjeként dolgozott, eközben 1834-ben Lipcsében megindította az első magyar ismeretterjesztő folyóiratot, a Garasos Tárt. 1838-ban Kunoss Endrével megindította a Természet című folyóiratot. Számos természettudományos művet írt és fordított, többek között Georges Cuvier állattanát is (Az állat-ország fölosztva alkotása szerint). 1835-től Pesten tanított, majd 1843-tól haláláig a szarvasi evangélikus gimnáziumban dolgozott tanárként. Irodalmi munkásságának legfőbb műve a Dalhon négy kötete, illetve a gimnáziumban tartott Erkölcsi beszédei. Nincs adat arra, hogy Petőfi személyesen ismerte volna Vajdát, könyvtárában sem volt Vajda-kötet. Valószínűleg személyisége és elvei voltak rá nagy hatással.

Apja idősebb Könyves Tóth Mihály (megh. 1840) könyvkötő, árvainspektor, anyja Tyukodi Mária volt. Tanulmányait a debreceni kollégiumban végezte, majd egy évre Kassára ment német nyelvet tanítani. Féléves külföldi tanulmányútját követően, 1836 májusától Debrecenben szolgált segéd-, majd rendes lelkészként. 1836-ban vette feleségül Medgyessy Esztert (megh. 1846), akivel négy közös gyermekük született, és együtt nevelték Eszter előző házasságából született lányát, Király Jankát is. Petőfivel 1846 novemberében ismerkedett meg. November 18-án elutasította Petőfi Prielle Kornéliával való esketési kérelmét. A következő évben Petőfi már megköszönte a lelkésznek, hogy nem engedte meg a házasságot. A szabadságharc idején Kossuth elkötelezett híve volt. Kiváló szónok, állandó jelzői közé tartoztak a „Kossuth papja”, „aranyszájú pap” „debreceni Kapisztrán”. 1848 decemberében ő kérte a kormányt, hogy a honvédzászlóaljakhoz tábori lelkészeket nevezzenek ki, mert „seregeinkből szifilisz és részegség következtében több hal meg, mint az ütközetben”. 1849. augusztus 7-én lakásán elfogták. Előbb halálra, majd húszévi várfogságra ítélték. 1856. április 6-án amnesztiával szabadult, de eltiltották a lelkészi és tanári állásától. Egyházi számvevőként, a püspöki iroda vezetőjeként dolgozott. 1863-tól Karcagon szolgált lelkészként, és még ebben az évben heves-nagykunsági esperessé választották. 1871 júliusában visszament Debrecenbe lelkésznek. Többször volt konventi tag és rövid ideig egyházkerületi tanácsbíró. 1886-ban ülték meg 50 éves lelkészi jubileumát.

Apja Petrics Sámuel (1799-1856) városi esküdt, jómódú csizmadiamester, anyja Salkovics Karolin (1802-1856) volt. Hét testvére érte meg a felnőttkort. Petrics Soma tanulmányait Mezőberényben, a helybeli gimnáziumban kezdte, majd Szarvason és Sopronban folytatta. Petőfivel apai ágon másod-unokatestvérek voltak, de személyesen csak 1839 nyarán Ostífyasszonyfán ismerkedett meg a költővel. Barátságuk Petőfi utolsó napjáig tartott. Édesanyja kívánságának megfelelően Orlay Petrics Pápán jogi diplomát szerzett, de jobban érdekelte az irodalom és a festészet. Pesten Marastoni Jakab festőiskolájában képezte magát. Mint a vármegye tehetséges fiatalját, a Békés vármegyei báró Wenckheim család támogatta bécsi tanulmányaiban. 1846-tól Bécsben először az akadémiát, majd Ferdinand Georg Waldmüller osztrák festőművész látogatta. 1849 tavaszán és nyarán portrésorozatot festett a szabadságharc katonai vezetőiről. Orlai - a költő életében - 16 portrét és Petőfi tárgyú kompozíciót készített. A szabadságharc bukása után többfelé megfordult: előbb Münchenben majd Debrecenben és Bécsben egyaránt eltöltött hosszabb-rövidebb időt. Egy ideig Debrecenben jól megélt az arcképfestésből, majd ismét Bécsben telepedett le, de a pesti állandó műtárlat megalakulása után 1855-ben Pestre költözött.1853-ban vette fel hivatalosan művésznevét. 1854-ben házasságot kötött Névery Annával. 1861-től az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat igazgató-választmányi tagja lett, olyan neves festők társaságában, mint Barabás Miklós, Zichy Jenő, Than Mór. 1862-1863-ban Olaszországban dolgozott.

Tanulmányait a debreceni református kollégiumban végezte. Még diákkorában írta meg a Zöld Marci és szeretője nótái című hosszú latorversét, ami 1817-ben, névtelenül, ponyvakiadványban tett közzé. Külföldi tanulmányútja után lelkészként és teológusprofesszorként dolgozott a debreceni kollégiumban. Petőfivel 1846. november elején ismerkedett meg Emődy Dániel révén, aki házitanító volt a professzornál. A költő őszinte elismeréssel írt Erdélyi kivételes műveltségéről és népszerűségéről a diákok körében. A jó kapcsolatot jelzi, hogy Petőfi a családdal tartott az Erdélyiek érmelléki (szentimrei) kúriájába. A szíveslátásért viszonzásul Petőfi az Erdélyi lányoknak emlékkönyvverset írt.