Morva származású, német anyanyelvű, katolikus családból származott, apja Klapka József (megh. 1863) városbíró, polgármester, nyomdatulajdonos, anyja Kehrer Julianna (megh. 1824). Iskoláit Kecskeméten, a temesvári és szegedi piaristáknál végezte. 1838-tól a karánsebesi katonaiskola növendéke volt, öt évig a bécsi testőrségnél szolgált. 1847-ben főhadnagyként szerelt le. Saját állítása szerint a Radical Kör tagjaként ismerkedett meg Petőfivel 1848 tavaszán. A szabadságharcban előbb századosként, majd őrnagyként, később a bánsági hadtest vezérkari főnökeként vett részt. 1849 januárjától ezredessé, a felső-tiszai, majd I. hadtest parancsnokává, az isaszegi csata után tábornokká léptették elő. 1849 májusában elvállalta a Szemere-kormány helyettes hadügyminiszteri posztját. A hónap végétől komáromi vár és várőrség parancsnokaként szolgált. 1849 tavaszán súlyos konfliktusba került Petőfi Sándorral. A viszály oka az volt, hogy 1849 áprilisában Petőfi magyarra fordította Bemnek Vécsey tábornokot bíráló egyik levelét, és elküldte azt egy kolozsvári lapnak. Klapka György ezért 1849 májusában Debrecenben felelősségre vonta a költőt, amiért rossz hírét kelti az elöljárójának, amit függelemsértésnek tekintett. Petőfi azzal védekezett, hogy mindezt Bem parancsára tette, de lemondott rangjáról. A vita Budán folytatódott, ahol Klapka le is fogatta Petőfit, és az Óra-villa egy szobájába zárta, miközben Görgey a budai vár ostromát irányította. Görgeynek végül személyesen kellett közbe lépnie és elsimítania a viszályt. Klapka a komáromi várat csak a szabad elvonulás biztosítása után, több héttel a világosi fegyverletétel után adta fel. Az Oszmán Birodalomba emigrált, majd Itáliában és Svájcban élt. Az emigrációban hol együttműködött, hol rivalizált Kossuthtal. A krími háború idején Kossuth megkerülésével tárgyalt az emigráció részvételéről, de Ausztria semlegessége miatt a beavatkozásra nem került sor. 1859-től az emigráns magyar kormányként működni kívánó Magyar Nemzeti Igazgatóság tagja volt, részt vett az itáliai magyar légió megszervezésében, 1864-ben támogatta Garibaldi Ausztria elleni fegyveres akciójának előkészületeit. Ugyanebben az évben vette feleségül Ines Martha d'Arbouint, angol nagykereskedő lányát. Három gyermekük született. Az 1866-i osztrák–német háború idején Bismarck támogatásával felállította a Klapka Légiót, amely azonban már nem vett részt a hadműveletekben. A kiegyezés idején hazatért és a Deák-párt tagjaként Illava, majd Temesvár országgyűlési képviselője volt. 1868-ban a honvédegyletek elnökévé választották.

Schedel Ferenc postatiszt és Thalherr Jozefin fiaként született. 1819–22 között a hároméves bölcsészszakot végezte, ekkor kötött barátságot Bajza Józseffel. Az irodalomban és nyelvészetben Kazinczy Ferenc lett az ideálja, és magával ragadta a nyelvújítás. Versekkel (1818-tól) és szépirodalmi kísérletekkel kezdte írói pályáját. A bölcsészkar befejezése után 1822 és 1827 között orvosnak tanult. Közben verseket, novellákat, irodalomtörténeti és kritikai dolgozatokat adott ki az időszaki iratokban és önállóan. A nagy szünetekben külföldi utazásokat tett: 1823-ban Bécsben járt, 1824-ben Galíciában, Krakkóban. Kazinczy ajánlatára gróf Teleki József gyermekeit oktatta, Vitkovics ajánlatára pedig gróf Wenckheim leányát tanította magyar nyelvre és irodalomra. Kisfaludy Károly körének, az európai irodalomban való nagy jártassága miatt jelentős tagja volt. Megismerkedett Szemere Pállal, Kölcsey Ferenccel, Kisfaludy Sándorral és 1828-ban Kazinczyval is. 1829. június 30-án orvosdoktorrá avatták. Júniusban Németországban utazott. 1829–30 között nagyobb tanulmányutat tett Nyugat-Európában: érintkezett Goethével és a telet Berlinben töltötte. A Magyar Tudományos Akadémia 1830. november 17-én levelező és rendes tagjává választotta, 1831 elején segédjegyző és levéltárnok lett. A kolerajárvány alatt Pesten kerületi orvosként ténykedett. A szabadságharc idején egyedül vitte az akadémia ügyeit, és az eseményeken kívül maradva erélyességével megóvta az idegen beavatkozástól. 1863–65 között az egyetem bölcsészkarának dékánja, 1871 májusától az Akadémia igazgatótanácsának tagja volt. A Kisfaludy Társaság megünnepelte 50 éves írói jubileumát. A törvényhozás 1871-ben 4000 forint évi díjat rendelt számára nemzeti ajándékul, hogy egész erejét az irodalomtörténetnek szentelhesse.

Apja Heckenast Mihály kassai német evangélikus lelkész volt. Eperjesi tanulmányait anyagi gondok miatt félbeszakította és fűszeressegédnek állt. 1826-ban Pestre érkezett és sógora, Ottó Wigand könyvkereskedésében dolgozott. 1832-ben nyomott áron megvette a külföldre távozó Wigandtól az üzletet. 8000 kötetes közkönyvtárat működtetett. A nagy pesti árvíz tönkretette az üzletét, ekkor írók és külföldi kiadók siettek segítségére. 1840-ben társult a nyomdatulajdonos Landerer Lajossal. Bár együtt dolgoztak, a közös név, a Landerer és Heckenast használatát csak 1846 tavaszán engedélyezték. Frankenburg távozása után ő lett az Életképek tulajdonosa. Ő nyomatta ki 1848. március 15-én a szabad sajtó első termékét, a Nemzeti dalt és a Tizenkét pontot. Az ő kiadásában jelentek meg Bajza, Berzsenyi, Csokonai, Czuczor, Garay, Gyöngyösi, a két Kisfaludy, Kölcsey, Vajda János, Virág Benedek művei, Jókai, Jósika kötetei. A Landerer és Heckenast adta ki a Lapok Petőfi Sándor naplójából 1848. című rövid füzetet. A szabadságharc veresége után egyedül vitte az üzletet, majd társa halála után az ő tulajdonába került a vállalkozás.

Apja Dániel Lichardus evangélikus lelkész, anyja Anna-Mária Messerschmidt volt. 1821-1823 között a rimaszombati gimnáziumban, 1823-1828 között a késmárki líceumban tanult. 1828 és 1834 között a pozsonyi líceumban kapcsolódik be a „szlovák irodalmi egység” tevékenységébe. 1834-1837 között a bécsi teológiai karra járt, és tanári képesítést szerzett. 1838 novembere és 1844 között Selmecen tanított, s a magyar társaság ellenében tót önképzőkört alapított. Petőfit a félévi vizsgán megbuktatta magyar történelemből. 1847-től haláláig a szlovák nemzeti-kulturális egységen dolgozott. Ő volt az első hivatásos szlovák újságíró; 18 újságot alapított, 5000 oldal kéziratot hagyott hátra. A szlovák szövetkezeti élet népszerűsítője volt, számos takarékpénztár létrejötte köthető ehhez a tevékenységéhez. Sokat tett a szlovák nyelv fejlesztéséért, őt tekintjük a szlovák nyelvű szakszókincs egyik megalkotójának. Élete végéig jellemezte a nyílt magyarellenesség. A szlovák művelődéstörténet egyik legjelentősebb alakja volt. 1850-ben vette feleségül Christina Vrchovskát. Fia, Milan Lichard (1853-1935) neves szlovák zeneszerző és újságíró volt.