A főnemesi széki Teleki család katolikus ágából származott, apja Teleki János (megh.1860) császári és királyi kamarás, nagybirtokos, anyja Mikes Erzsébet grófnő (megh. 1882) volt. Egyetlen testvére született, Bethlen Farkasné Teleki Róza. Tanulmányait Nagysármáson, 1830-tól a kolozsvári piaristáknál végezte. 1835-ben Táncsics Mihály volt a nevelője. Marosvásárhelyen jurátuskodott, majd ügyvédi vizsgát tett. Ezt követően Németországban tett tanulmányutat, onnan 1841-ben Spanyolországba ment, ahol belekeveredett a karlista harcokba. Innen ismét Németországba utazott, és Liszt Ferenccel beutazta Itáliát. 1846 szeptemberében Nagykárolyban találkozott és barátkozott össze Petőfivel. A jó kapcsolatot mutatja, hogy a költő októberben Koltóra, a gróf birtokára látogatott, és később itt töltötte a Petőfi házaspár a mézesheteit is. Teleki 1848 tavaszán Kővárvidék főkapitányaként szolgált, júniustól önkéntesnek állt a 10. honvédzászlóaljban, egyben teljhatalmú kormánybiztossá nevezték ki. 1849 júliusában az erdélyi hadtest főhadbiztosa lett. Többször találkozott Petőfivel, utoljára állítólag a segesvári csatatéren. A vereség után fogságba esett, az aradi várbörtönből Belgrádba, majd Konstantinápolyba menekült. Külföldre távozását követően távollétében halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélték, és jelképesen felakasztották. Köztársasági érzelmei miatt Párizsból III. Napóleon Jersey, majd Guernsey szigetére száműzte, ahol Victor Hugó társaságában élt. 1856-ban Londonban rövid ideig tartó házasságot kötött az arisztokrata Jane Bickersteth Harley-vel. 1858-ban önkéntesként szolgált Garibaldi seregében, majd táborkari ezredes lett az olasz királyi hadseregben. 1860-ban Párizsban újra megházasodott Mathilde Litez de Tivervallal (megh.1910), akitől négy gyermeke született. 1867-ben tért haza: ekkor amnesztiában részesült, és visszakapta a vagyonát. A Kisfaludy és a Petőfi Társaság tagja, a Történelmi Társulat egyik alapítója volt.

Katolikus közrendi családból szrámazott, apja Nádossy (Trsztyánszky) Pál uradalmi igazgató, anyja Kolozsváry Klára volt. A bécsi tüzérakadémián tanult, előbb hadapród a császári és királyi Nádor-huszárezredben, majd főszázadossá léptették elő. 1848. április 6-tól a pest-budai lovas nemzetőrség őrnagyjaként szolgált. Szeptember 16-tól honvéd alezredessé, szeptember 23-tól az Országos Nemzetőrségi Haditanács elnökévé nevezték ki. Október 10-től ezredesként, december 4-től a Hadügyminisztérium katonai osztályának vezetőjeként vállalt szerepet a szabadságharcban. Bár az újságokban többen támadták, Kossuth Lajos és Mészáros Lázár támogatta őt. Petőfi hozzá fordult szabadságkérelme ügyében, amit Nádosy Kossuthtal való többszörös levélváltás után engedélyezett. 1849 január elején Bácskába vezényelték. Nem akart harcolni a császári sereg ellen, gróf Esterházy Sándor tábornokkal, 15 törzstiszttel és több tucat tiszttel együtt leköszönt, és Baján jelentkezett a császári csapatoknál. A császári és királyi Hadbíróság felmentette. Rövid időre kényszernyugdíjazták, majd 1852-től a bécsi tüzérségi központi lovarda igazgatójává nevezték ki. Német és magyar nyelvű szakcikkeket publikált a lótenyésztésről és -nemesítésről, de festészettel is szívesen foglalkozott. 1858-ban Ferenc József helyettes főlovászmestereként ténykedett. 1867-ben vezérőrnaggyá nevezték ki. Sok egyéb hadiérem mellett - a Lipót-rend lovagkeresztjét is megkapta. 1881-től a használhatták a nádasi előnevet.

Apja Fáncsy Imre káptalani hivatalnok volt. Iskoláit a pécsi gimnáziumban végezte, különösen a latin és görög nyelvben és irodalomban tűnt ki. A pesti egyetemen végezte el felsőbb tanulmányait és 1825–1826-ban azok közé a tanulók közé tartozott, akik a bölcseletből már magyarul vizsgáztak. 1828–1829-ben a pesti gróf Beleznai-féle kert palotatermében tartott magyar színelőadások hatására komolyabban kezdett foglalkozni a színjátszással. Első fellépése a Beleznai palotában sikert hozott, ezért Pestet elhagyva egy vidéki színésztársulathoz szegődött, amellyel bejárta az országot. Tehetsége, szervezőkészsége, diplomáciai érzéke hamar a színházi élet élvonalába emelte. 1835. január 19-étől Kassán vendégszerepelt, és ez év tavaszán vette feleségül Meszlényi Máriát, akitől Ilka lánya, a Nemzeti Színház későbbi ismert színésznője született. 1836-ban a debreceni színtársulat társigazgatója volt. Alakját Arany János rajzolta meg a Bolond Istók Második énekében. 1837 és 1852 között a Pesti Magyar Színház és a Nemzeti Színház alapító tagja, vezetőszínész, rendező, dramaturg és fordító volt. 1849 és 1852 között a színház ügyvezetőjeként ténykedett, megújította az intézmény működési rendjét, egyértelműsítette a különféle státuszokat. Petőfivel 1844 januárjában, debreceni vendégjátékán találkozott. A március 15-i előadáson A velencei kalmárban Shylockot alakította, Petőfi pedig a Marokkói herceget. 1849. június 28-án Kossuth kormányzóelnök magához hívatta Petőfit, Aranyt, Egressyt és Fáncsyt, hogy szervezzenek népgyűlést. Az események elsöpörték a tervet. 1849 szeptemberétől kezdve Simontsits János igazgatósága alatt, mint igazgatósági felügyelő a Nemzeti Színház művészeti kormányát vitte. 1852-ben a kormány Festetics Leó grófot nevezte ki a Nemzeti Színház igazgatójának: a vele való nézeteltérések miatt Fáncsy visszalépett az intézet művezetésétől, ami közvetve előidézte 1854-ben bekövetkezett korai halálát.

Író, irodalomtörténész és kritikus volt. A kolozsvári református kollégiumban kezdte tanulmányait, ahol bölcseleti, jogi (1843–45) és hittani tanfolyamokat végzett. Az 1840-es években az Erdélyi Hiradóban dolgozott, 1848-ban lett a lap rendes munkatársa. 1843 és 1845 között Pataki Dániel gyermekeinek volt tanítója, 1845-1848-ban gróf Bethlen János gyerekei mellett dolgozott nevelőként. Ezekben az években versei, novellái jelentek meg. A szabadságharc eseményeiben nem vett részt. 1850-ben, a Pesti Röpívekben kezdte kritikusi pályafutását. 1854-ben a Vasárnapi Újság alapításában nagy érdemei voltak, és annak első három számát Pákh Alberttel és Jókai Mórral közösen írták. 1858. július 31-én vezette oltárhoz Szendrey Máriát (1838–1866), Petőfi Sándor sógornőjét. Ugyanebben az évben a kolozsvári református kollégiumhoz került tanárnak. 1860-ban a Kisfaludy Társaság tagja lett 1862-ben jött vissza Pestre: Arany mellett a Szépirodalmi Figyelő segédszerkesztőjeként, valamint a Magyar Írók Segélyegyletének titkáraként ténykedett. Feleségét 1866-ban vesztette el kolerában. 1873-tól haláláig szerkesztette a Budapesti Szemlét, 1875-től az Olcsó Könyvtárt. Sajtó alá rendezte, és többnyire bevezetéssel, jegyzetekkel látta el Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály, Madách Imre, Kemény Zsigmond, Arany László és mások műveit, valamint a Magyar Népköltési Gyűjteményt. A Kisfaludy Társaság 1879. február 19-én választotta elnökévé. 1885-től főrendiházi tag volt.