Háromszéki szegény székely családból származott, apja márkusfalvi Barabás János, anyja dálnoki Gaál Teréz volt. Tanulmányait a nagyenyedi kollégiumban kezdte, majd Nagyszebenben és Kolozsváron rajziskolába járt: utóbbi helyen tanulta ki az olajfestés alapjait. 1829-ben Bécsben a Képzőművészeti Akadémián fejlesztette tudását. A Bécsben sokat nélkülöző Barabás 1830-ban visszatért Kolozsvárra, ahol Barra Gábortól elsajátította a litográfia (kőnyomat) alapjait. Ezzel a technikával készített képei egész életében keresettek maradtak.1831-től Bukarestben sikeres arcképfestő lett, és az ebből szerzett jövedelméből lehetősége nyílt itáliai tanulmányútra menni, ekkor ismerkedett meg a vízfestés technikájával. Pest művészeti életében Veronese: Európa elrablása című festményéről Velencében készített másolatával tűnt fel. 1835-től Pesten dolgozott, a művészt felkarolta a legnevesebb írókat tömörítő Aurora-kör, de a magyar főrendek is megbízásokkal halmozták el. Ennek köszönhetően haláláig ő volt a legkeresettebb portréfestő. 1836-ban az Akadémia levelező tagjának választják. Sok művésszel, nemessel, politikussal, katonával barátságot is kötött, például Görgey Artúr fiának ő lett a keresztapja. 1841-ben vette feleségül a Konstanzban született Bois de Chesne Zsuzsannát, és innentől mentesült az anyagi gondoktól. Ettől kezdve lehetősége volt a műtermébe visszavonultan, elmélyülten alkotni. Négy gyermekük született. 1844-ben az Aradi Vészlapok című jótékonysági almanach számára Barabás odaadta az Utazó cigány család Erdélyben című képének saját kezű reprodukcióját, melyhez a költő verset írt. Petőfit először 1845-ben rajzolta le, és a kép Walzel Ágost Frigyes nyomtatásában, mint Petőfi álló derékképe, a Pesti Divatlap mellékleteként jelent meg. 1846 augusztusában Barabás tusrajzot készít a költőről, s ez alapján nyomtatta ki a mellképét Tyroler József az Összes versek (1847) számára, és némileg módosított változatban a kétkötetes kiadásnak is (1848). Barabás legismertebb Petőfi-képe nemzetőrként ábrázolja a költőt: oldalán karddal, nemzetiszínű karszalaggal, mellén korona nélküli címerkokárdával. A kép adott alkalmat Vahotnak, hogy megtámadja a harctól távolmaradó Petőfit. Élete nehéz időszakát jelentette a Bach-korszak. 1859-ben kezdeményezésére megalakult a Képzőművészeti Társulat, melynek 1862-től ő volt az elnöke. 1867-ben Pest városának képviselőjévé választották. 1883-ban megkapta az Osztrák Császári Vaskorona-rend kitüntetést.

Apja báró Eötvös Ignác ( megh. 1838) főtárnokmester, anyja a magyarul nem beszélő Lilien Anna bárónő (megh. 1858) volt. Az első négy gimnáziumi osztályt magánúton végezte el, majd a budai katolikus királyi gimnáziumban tanult görög-latin nyelvet és kultúrát. Szellemi fejlődésére nagy hatást gyakorolt nevelője, Pruzsinszky József, aki a francia felvilágosodás híveként felkeltette a fiatal Eötvös érdeklődését a politika és a filozófia iránt. 1826 őszétől 1831-ig a Pesti Királyi Tudományegyetemen történelmet, bölcseletet és jogot hallgatott. Már 1831-ben aljegyző lehetett Fejér megyében, 1833-ban jogi vizsgát tett. 1835-ben a magyar udvari kancelláriához került, 1837-ben az eperjesi kerületi tábla közbírája lett. 1836-1837-ben beutazta Európát. Az 1939-1840-es országgyűlésen felsőházi tagként vett részt az ellenzék soraiban. 1841-ben, amikor gróf Széchenyi István a frissen induló Pesti Hírlap ellen heves támadásba lendült, Kossuth Lajos védelmére kelt, és megírta a „Kelet népe és Pesti Hírlap” című röpiratát. Felesége 1842-től Rosty Ágnes (megh. 1913), akitől öt gyermeke született. 1842-ben jelenik meg A karthauzi, Petőfi kedvenc magyar regénye. 1846-ban Eötvös ajánlására adta ki Hartleben A hóhér kötele című Petőfi-regényt. Eötvös 1847-ben az Összes versek kapcsán átfogó és helytálló képet vázolt a költőről. A forradalom kezdetén Petőfivel együtt tagja volt a Pest vármegyei Közbátorsági Választmánynak. A Batthyány-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere volt. Batthyány Lajos miniszterelnök lemondását követően, a szeptember 28-ai véres események (Lamberg grófnak a Lánchídon történt meglincselése) után Bécsbe utazott családjához, majd tovább ment Münchenbe, ahol folytatta történelmi és bölcseleti tanulmányait, és kizárólag az irodalomnak élt. 1853-ban tért haza, és buda villájába vonult vissza. 1860-ban a Kisfaludy Társaság elnöki, 1866 és 1871 között az MTA elnöki tisztségét töltötte be. 1861-től ismét komolyan részt vett a politikai életben. Pest városa országgyűlési képviselővé választotta, és Deák Ferenc politikai irányvonalát követte. Az Andrássy-kormányban ismételten vallás- és közoktatásügyi miniszter volt. Javaslatára fogadta el az országgyűlés az akkori Európában kivételesen liberális nemzetiségi törvényt (1868. 44. tc.). 1871 januárjában a heves parlamenti költségvetési vita közben lett rosszul. Ercsiben, a családi sírboltban temették el. Gyermekei közül négy érte meg a felnőttkort: Ilona, Jolán, Loránd, Mária.

Evangélikus családból származott, apja Kurucz Pál (megh. 1823), anyja Wrbovszky Anna (megh. 1826). Az elemi iskolát szülőhelyén végezte el. Apja halála után, anyjával került Petrovicsékhoz, majd anyja halála után is náluk szolgált mindenesként. A Petrovics család magával vitte Kiskunfélegyházára és Szalkszentmártonba is. Szülein kívül ő töltötte a legtöbb időt a gyerek Petőfivel. Az apa utasítására csak magyarul beszélhetett a kisfiúval. Tőle hallhatta Petőfi a kor „slágerét” a cserebogár-dalt, amelyet az 1810-es években Tolnai Vilmos szerezte, és Déryné révén vált ismertté 1815 táján. 1833-ban Kiskőrösön férjhez ment Hegedűs Istvánhoz. 1835-ben született a csupán néhány hetet élt Mária nevű lánya, 1840-ben Zsuzsanna. Férje halála után, 1842. május 4-én Kecskeméti Mihállyal kötött újabb házasságot. 1926-ban a kiskőrösi Petőfi-kör a helyi evangélikus temetőben síremléket állíttatott Petőfi „dajkájának”.

Szerb, görög nem egyesült vallású, vagyontalan polgári családból származott, apja katonatiszt volt az osztrák császári és királyi hadseregben. Szülei papnak szánták, de ő apja hivatását akarta folytatni. A 61. sorgyalogezred temesvári nevelőintézetébe került, 16 évesen hadapróddá, 1848-ban századossá nevezték ki. 1847-ben vette feleségül Csernovics Emíliát, az aradi főbíró lányát. 1848. március végén összeszólalkozott Julius Haynauval, a temesvári hadosztály parancsnokával, ezért Olaszországba vezényelték. Hamarosan visszatért és az újonnan alakuló honvédség általa kiképzett 3. zászlóaljának őrnagya lett. Októberben alezredessé, novemberben ezredessé, majd a következő hónapban vezérőrnaggyá léptették elő. 1849 januárjától a bánsági, márciusától a III. hadtest parancsnokaként működött. 1849. április 28-tól helyettes hadügyminiszternek nevezték ki, de még aznap balesetet szenved, eltörte a lábát. Petőfi már régebbről ismerhette, hiszen az „utolsó felhőtlen napon” 1849. június 26-án meglátogatta a Pesten gyógyuló Damjanichot, s bemutatja neki barátait. Július 10-től a még mindig mozgásképtelen Damjanich az aradi vár főfelügyelője, a hónap végétől parancsnoka volt. Petőfi és felesége hozzá indult, hogy megtudja, Bem tábornok tartózkodási helyét. Damjanich augusztus 17-én tette le a fegyvert a cári csapatok előtt. Kötél általi halálra ítélték, majd az aradi várban 1849. október 6-án kivégezték. Utolsó előttiként került rá sor a kötél általi halálra szánt kilenc vértanú közt, híressé vált végső szavai: „Azt gondoltam én leszek az utolsó, mert a csatában mindig az első voltam. Szegény Emíliám! Éljen a haza!”