Jómódú, katolikus nemesi családból származott, apja Mednyánszky János, anyja Hazucha Borbála volt. A család Gödöllőre költözött, ahol az apa a Grassalkovich uradalom jószágkormányzójaként dolgozott. Berta 1845. augusztus 10. körül találkozott Petőfi Sándorral a gödöllői református lelkész, Erdélyi Ferenc felesége révén. Berta már korábbról is ismerte a költő munkásságát. Csupán néhányszor találkoztak, de kölcsönös rokonszenvet - Petőfi részéről szerelmet is - éreztek egymás iránt. A költő írásban kérte meg a lány kezét az apától, aki válaszlevelében elutasította az eljegyzést, lányát pedig eltiltotta a költőtől. Berta a szabadságharc idején a Grassalkovich kastélyban berendezett ideiglenes kórházban ápolta a betegeket és sérülteket. 1852-ben édesanyja, 1855-ben édesapja is meghalt. Sándor Lajos földbirtokoshoz ment feleségül, akivel több gyermekük is született, de közülük kevesen érték meg a felnőttkort. Férje 1890. július 20-án, hosszú szenvedés után Pozsonyban halt meg. Ekkor már csak két gyermeke élt. Mednyánszky Berta 1901 januárjában a Szerelem gyöngyei című kötetet a benne lévő Petőfitől kapott préselt bokrétával a Petőfi Társaságnak adományozta.

Apja Sárkány Sámuel evangélikus lelkész, anyja Clementis Apollónia volt. Az elemi iskolát szülőhelyén végezte, majd Sárszentlőrincen iskola- és lakótársa lett Petőfinek. 1835 és 1838 között Selmecbányán tanult, majd Pozsonyban teológiát hallgatott. Ezt követően a Zay családnál vállalt nevelői feladatokat. 1842-ben egy évet a jénai egyetemen töltött. 1845-ben feleskették. Eleinte az akkor pilisi lelkészi hivatalt betöltő édesapja mellett szolgált segédlelkészként, majd néhány hónap után Kiskőrösön kapott lelkészi állást. 1846-ban vette feleségül Esztergály Amáliát, akitől négy gyermeke született. Az 1860-as években előbb Aszódon, majd Szarvason dolgozott lelkészként. A pesti egyházmegyénél már a körlelkészi, később a főesperesi hivatalt is elnyerte. Egyházmegyei számvevőszéki elnöki hivatalát haláláig viselte. Petőfi neki címezte legkorábbról fennmaradt két levelét. Kiskőrösi lelkészként ő tette közzé Petőfi evangélikus keresztelési anyakönyvét 1857-ben, a Vasárnapi Újság 1. számában.

Csapó János pesti ügyvéd és Csajághy Erzsébet legidősebb leánygyermeke volt. A család az anya révén rokonságba került Bajza Józseffel, Vörösmarty Mihállyal, a gyerekek keresztszülei közt volt Fáy András és felesége, később pedig baráti kapcsolat alakult ki Erdélyi Jánossal és Kossuth Lajossal. Társasági körükhöz tartoztak a reformellenzék vezető politikusai éppúgy, mint az Athenaeum írókörének tagjai és a Nemzeti Színház színészei. Mária egy iskolába jár Szendrey Júliával és Csajághy Laurával.1842. március 18-án ismerkedett meg a nála csaknem 11 évvel idősebb Vachott Sándorral. A szülők a lány gyenge egészsége és fiatal kora miatt késleltetni próbálták az esküvőt, de végül engedtek Mária kérésének. 1843. július 10-én kötöttek házasságot Pesten, a Szén téri (Deák téri) evangélikus templomban. A nyarat Zugligetben töltötték, majd augusztusban a Vachott rokonokhoz és anyagi ügyeiket intézendő Felső-Magyarországra utaztak. Ősszel tértek vissza bérelt pesti lakásukba, a Kecskeméti utcai Wenckheim-házba. 1844 tavaszán az apa, Csapó János - a család szerint - öngyilkos lett, valójában váltóhamisításba keveredett, és eltűnt. Mária idegösszeomlást kapott, s vidéken lábadozott. Ősszel tértek vissza Pestre, ekkor magukhoz vették Csapó Mária édesanyját és Etelka húgát. Csapó Mária első - még közvetett - kapcsolata Petőfivel 1843 pünkösdjére esett. Mária anyagilag is támogatta vőlegénye aláírási ívét Petőfi megsegítésére. Petőfi 1844 őszétől látogatta a családot. Csapó Mária szerint őt Tündér Ilonának nevezte, s róla mintázta a János vitéz Iluskáját. Férjét a szabadságharc veresége után kétszer is letartóztatták. Máriára marad a család fenntartása. Cooper regényeit ő fordította először magyarra. Szerkesztette a Remény zsebkönyvet (1858), az Anyák hetilapját (1861), a Szünórákat (1862), a Magyar Gazdasszonyok hetilapját (1863 – 65), a Gyermekvilág és az Ifjúsági Könyvtár című sorozatot. Ő a magyar gyermekirodalom egyik megteremtője. Eötvös József 1870-ig anyagilag is támogatta a családot. Visszaemlékezése (Rajzok a múltból) elfogultsága és pontatlansága ellenére is fontos kordokumentum.

Apja Vachott Imre, az Esterházyak uradalmi ügyésze, anyja Hercsuth Janka volt. Két testvére születetett: Kornélia (később Erdélyi Jánosné) és Vachott Sándor. Tanulmányait Gyöngyösön kezdte, majd 1831-ben Eperjesen folytatta. Ebben az évben meghaltak a szülei. Eperjesi évei alatt kezdte meg irodalmi szerepléseit: főleg a Rajzolatokban (1837) jelentek meg művei. Lovassy László és társai bebörtönzése ellen tiltakozó fáklyásmenetet szervezett, emiatt rövid időre börtönre ítélték. 1838-ban Pestre költözött és jogot tanult. Ekkor írta a Zách-nemzetség című történeti tragédiáját, melyet a cenzúra csak később engedett megjelentetni. 1839-ben egészsége helyreállítása céljából Graefenbergbe utazott, ahol a vízgyógymódot fél évig használta és a Priesnitz- és graefenbergi gyógymódról könyvet írt, melyből egyes töredékek meg is jelentek. Ausztriában, Csehországban és Poroszországban utazott, és hosszabb időt töltött Bécsben. 1840-ben visszajött Pestre, és mindenhol kifejtette lesújtó magánvéleményét az operáról mint műfajról, Erkel Ferenc Bátori Mária című műve kapcsán. 1841. március 19-én letette az ügyvédi vizsgáját. 1842-ben titokban feleségül vette Mitrovszky Máriát. Amikor sógora, Erdélyi János külföldre utazott, rábízta a Regélő - Pesti Divatlap szerkesztését. Vahot 1844 júliusától indította el a lapot Pesti Divatlap címen, és maga mellé vette Petőfit segédszerkesztőnek. Szállást, teljes ellátást, fizetést, színházi belépőt biztosított a számára, hetente verset közölt tőle, és kiadta a János vitézt. Kettejük jó viszonyát mutatja, hogy Petőfi 1842 júliusában a pápai önképzőkörben monológot adott elő Vahot Zách nemzetség című drámájából. Vahot - túl a versek közlésén, saját anyagi érdekében is - mindent megtett Petőfi népszerűsítéséért, a költő külső megjelenésétől a körülötte kavart hírlapi polémiákig. Vahot volt az első magyar irodalmi nagyvállalkozó, aki meggazdagodott az irodalomból. 1846-ban Magyar föld és népei címmel újabb folyóiratot is kiadott. A Petőfivel való szakítás után kapcsolatuk ellentmondásossá vált: egy alkalommal Petőfi még párbajozni is akart vele. A szabadságharc idején Vahot névtelen cikkben támadta az akkor még katonaságot nem vállaló Petőfit. A szabadságharc veresége után rövid időre letartóztatták. Az ötvenes években Lisznyaival együtt megteremtették a dalidó, a sírva vigadás műfaját. 1856 elején a Budapesti Viszhang mellé szegődött segédszerkesztőnek. Utolsó nagyobb vállalkozása az 1857 és 1862 között működő Napkelet c. hetilap volt, ezt követően fokozatosan kiszorult az irodalomból. Bár gazdag életművet hagyott hátra, idős korában főleg Petőfi Sándor irodalmi karrierjének felépítésére volt büszke. Mikszáth Kálmán így írt róla: „Nagyon jellemző az, hogyha dicsekedni akart, mindig azt hozta föl: – Én neveltem fel Petőfi Sándort. Azért éltem én. Az az én dicsőségem. A sors engem választott ki eszközül arra. Petőfi sohasem lett volna az nélkülem, amivé lett.”