A Pannonhalmi Szent Benedek-rend Győri Főgimnáziumát végezte el, majd a Királyi Kerületi Akadémián 1818–20 között bölcseleti, 1820–22 között joghallgató volt. 1826-ban tiszteletbeli aljegyzőként, 1828-1832 között másod-, 1832-1845 között első aljegyzőként dolgozott. 1836-ban tiszteletbeli főjegyzővé nevezték ki. Az 1843/44. évi országgyűlésen Győr vármegye követeként vett részt. A megyei konzervatívok egyik vezető egyénisége. 1845. július 23-án Győrön első alispánná választották.1847 novemberében újból a vármegye követe a pozsonyi országgyűlésen. 1848. május 1-jén lemondott vármegyei tisztségéről, majd 1848 júniusában és júliusában is képviselői mandátumot szerzett, ezeket azonban megsemmisítették. Windisch-Grätz 1848. december 2-ai győri bevonulásakor kinevezte első alispánnak. A szabadságharc leverése után az országos törvényszék elnöke lett, amely tisztségében több, a szabadságharcban részt vett hazafit mentett fel. Emiatt 1854-ben nyugdíjazták. Az 1860. évi Októberi Diploma kibocsátásakor a magyar kancellárián udvari referendárius, 1861. november végétől 1875-ös felmentéséig Győr, Komárom és Esztergom főispánja. A Kazinczy utca 2. számú házban élte utolsó éveit.

1828-ban Budán kezdte színészi pályáját, 1833-ban Kassán lépett fel, 1835-ben Szabadkán volt igazgató. 1840. április 30-án megválasztották kassai színigazgatónak, de odautazás közben kirabolták. Ettől kezdve kisebb vándortársulatok élén működött igazgatóként és színészként. Petőfi először 1842 nyarán, Mezőberényben lépett fel műkedvelőként Demjénnél, majd 1843. október 10-től tagja lett Demjén kistársulatának. Petőfi Diószegen és Székelyhídon játszott jelentősebb szerepeket. A társulat november 24-én feloszlott. Demjén Janka Máriát vette feleségül. Nevelt és saját gyermekei valamennyien színészként dolgoztak, közülük a legismertebb a főleg komikus szerepekben brillírozó, de tragikus anyaszerepeket is sikerrel alakító Demjén Mari (Karcag, 1857. ápr. 3.- Bp., 1928. okt. 28.) volt, aki 1897-ben a Nemzeti Színház tagja lett.

Apja Nagy Sámuel, aki ötven éven keresztül a helyi református egyház lelkésze, majd főesperese volt, anyja a fülöpszállási Pap Julianna. 1841-ben vette feleségül Vargha Zsuzsannát, akitől Sámuel fia született. Nagy Károly ügyvéd és városi főjegyzőként dolgozott Kiskunlacházán, később kerületi tisztviselő volt. Az 1848-as országos képviselő-választás előtt a Szabadszálláson elrendelt tisztújítás elnökeként ténykedett. Petőfivel szemben ő győzött a választáson. Sajtóhadjárat indult ellene, sőt a párbaj lehetősége is felmerült. Nagy Károly a Nemzetgyűlésben az ellenzékhez tartozott, követte Kossuthot Debrecenbe, részt vett a trónfosztáson. A szabadságharc leverése után elfogták, börtönbe került. A kerülete nem hagyta cserben, kérelmezték a szabadon bocsátását. 1849 decemberében szabadult, és hazatért Szabadszállásra. Korai halálának oka „májgyulladás és sárgaság” volt, de rokonai szerint öngyilkosságot követett el.

Református nemesi családból származott, apja Irinyi János földbirtokos, mezőgazdasági szakember, anyja Jánossy (Joannovich) Róza volt. Öt testvére született, köztük János, aki feltalálta a mai értelemben vett gyufát. Tanulmányait Nagyváradon, 1838-tól Debrecenben végezte. Joggyakorlatát Pesten folytatta, ahol megismerkedett az Athenaeum folyóirat körével. 1842. április 14-én külföldre utazott és bejárta Németország egy részét, Londont és Párizst. Hazatérése után 1843-ban ügyvédi vizsgát tett. 1844 és 1848 között a Pesti Hírlap munkatársaként dolgozott a külföldi rovat szerkesztőjeként. Kétszer is párbajozott. Tagja volt az Ellenzéki Körnek és a Fiatal Magyarországnak, ő fogalmazta meg A 12 pontot. A márciusi események idején a Közcsendi Bizottmány tagjává választották. Részt vett az országgyűlésen, 1848. október 8-án Párizsba küldték, mint követségi tanácsost. A függetlenségi nyilatkozat után hazatért. A szabadságharc veresége után Grazban elfogták és halálra ítélték, de Haynau kegyelmet adott neki. Visszavonult, irodalommal, fordítással és egyházüggyel foglalkozott. Elsőként fordította le a Tamás bátya kunyhóját, tanulmányt is írt hozzá. 1858-ban a Dunamelléki református egyházkerület tiszteletbeli főjegyzője lett.