Apja Pálfi Ferenc nagyváradi sótisztviselő, anyja Nyéki Julianna volt. Iskoláit Debrecenben, Nagybányán, Aradon végezte. 1837-ben a szatmári papnevelőintézetben tanult, de a felszentelés előtt kilépett. Ezt követően a nagyváradi jogakadémiára járt, 1842-ben Pesten jurátuskodott, majd rá egy évre ügyvédi vizsgát tett. Ez év nyarán ismerkedett meg Pesten Petőfivel. 1844 őszén már Petőfi szőkébb baráti köréhez tartozott a Pilvaxban. A költő regényével egy időben, hasonló szerkezetben és tematikával jelent meg Pálffy két regénye (Magyar millionaire, A fekete könyv), ám egyik sem keltett nagy érdeklődést. Tagja a Tízek Társaságának. Dömsödön Petőfivel tanulmányozta a francia forradalom történetét és az utópista gondolkodókat. 1847-től a Pesti Hírlapnál dolgozott, valamint Jókai segédszerkesztője volt az Életképeknél. 1848. május 12-én Petőfivel együtt tagja annak a delegációnak, amelyik kéréseivel felkereste Batthyány miniszterelnököt. 1848. március 19-től a Márczius Tizenötödike című radikális napilap felelős szerkesztőjeként dolgozott. Petőfi párbajsegédje volt a választási kudarcot követő polémiában. A szabadságharc veresége után négy évig nagybátyjánál, Szintyén rejtőzködött. 1853-ban tért vissza Pestre, letartóztatták, majd Budweisbe internálták. 1856-ban feleségül vette Neweklowsky Fannit. Hazatérve újság- és regényíró. Tagja volt a Kisfaludy és Petőfi Társaságnak, 1884-től pedig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta.

Apja Garay János kereskedő, árvaszéki ülnök, anyja Valter Ilona lánynevelő volt. Gyermekeik közül hatan érték meg a felnőttkort. Iskoláit szülővárosában kezdte, 1823 és 1828 között Pécsen járt gimnáziumban, majd Pesten bölcseletet hallgatott. 1833-tól Mátrai (Rotkrepf) Gábor Regélő című, továbbá a Honművész című lapok segédszerkesztője volt. E két lapba írt történeti cikkeket, verset, novellát, tárcát, útirajzot, hírlapi újdonságot, színikritikákat, sőt adomákat, talányokat és rejtvényeket is. 1835-ben társult Gaál József, Vajda Péter, Tóth Lőrinc és Szigligeti Ede írókkal, hogy eredeti színműveket szerezzenek, és a kiadott drámagyűjteményük II. kötetében meg is jelent Árbócz c. színműve. 1836 januárjában vette feleségül Pap Mártát, egy pesti kereskedő lányát, aki azonban fél év múlva meghalt. 1837. november 29-én összeházasodott Babocsay Máriával, akivel három gyermekük született. 1839. november 23-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1842-ben a Kisfaludy Társaság tagjává választották. 1842. január 1-jétől 1843 szeptember végéig a Regélő - Pesti Divatlap kiadója és szerkesztője volt. Petőfi először nála próbálkozott a verseivel, de nem kapott választ. 1843 áprilisában a lap a költő két versét közölte, ám az elsőt (Víz és bor) nem az állítólagosán megbeszélt Andor diák álnéven, hanem Petőfiként. A költő ezen felháborodott, és tiltakozó cikkét Bajza által korrektúrázva az Athenaeumban publikálta. Garay végigkísérte Petőfi pályáját, hol elismerően, hol elítélően nyilatkozott verseiről. 1848 tavaszán Eötvös József egyetemi tanárnak nevezte ki. Petőfivel való kapcsolata, különösen a költő házasságkötése után barátivá vált. Az „utolsó boldog estén” 1849. június 19-én, Pesten Garay is ott volt a társaságban. A vereség után befogadták Szendrey Júliát. A szabadságharc után Fóton telepedett le. 1850 januárjában Geringer Károly báró, akkori országfőnök, az egyetemi tanács, különösen Virozsil Antal rektor közbenjárásával, az egyetemhez könyvtártisztnek nevezte ki. Az elhúzódó betegsége miatt elszegényegett Garay megsegítésére országos gyűjtőkampány indult. Hosszú szenvedés után halt meg. Emlékét az 1843-ban írt Az obsitos című elbeszélő költeménye őrzi.

Apja, a nemesi származású Liszt Ádám az Esterházyak uradalmi hivatalnokaként dolgozott Doborján, anyja Lager Mária Anna, egy kremsi pékmester lánya volt. Szülei korán felismerték fiuk tehetségét: Liszt kilencéves korában már nyilvánosság előtt zongorázott Sopronban és Pozsonyban, majd hamarosan műpártoló főurak támogatásával Bécsben folytatta tanulmányait. Az 1820-as évek elején már nyomtatásban megjelentek zeneszerzeményei és hangversenykörúton vett részt. Már gyerekként fellépett minden nagyobb európai városban. 1827-ben egy időre Párizsba költözött, ahol megismerkedett Chopinnel és Berliozzal. Az 1830-as évek végén újabb hangversenykörutakra indult, bejárta egész Európát, Portugáliától Oroszországig. 1835-ben a genfi konzervatórium tanára lett. Az 1838-as pesti árvízkatasztrófa károsultjait Bécsben rendezett hangversenyeinek jövedelmével támogatta. A már világhírű zongoraművész 1840. február 18-án tartott koncertet a soproni Vigadóban. Liszt az est bevételét a helyi kisdedóvó intézet, a szegény mesterlegények és szolgálók kórháza, valamint a zeneegyesület javára ajánlotta fel. Másnap, február 19-én Lisztet Sopron város díszpolgárává avatták, és ellátogatott szülőfalujába is. Petőfi nem kapott engedélyt a laktanya elhagyására, de barátai segítségével elszökött a hangversenyre. Az ünneplés miatt később kezdődő és később záródó koncert miatt nem ért vissza időben szolgálati helyére, amiért másnap megbüntették. 1842-ban, a pápai önképzőkör örömünnepén elszavalta Vörösmarty Liszt Ferenchez című ódáját. Liszt a negyvenes évek elején Weimarban az udvari színház karmestere lett, itt népszerűsítette és vezényelte kortársai műveit, valamint tanította a kontinens minden sarkából érkező pályakezdő muzsikusokat és komponistákat. A világhírű zongoraművész 1846 tavaszán és őszén is koncertezett Pesten. Jókai visszaemlékezése szerint Petőfi eltiltotta őt attól, hogy megismerkedjen Liszttel. A zeneszerző, aki fordításokból ismerte a költő verseit, több művében is megidézte Petőfi emlékét (Magyarok istene, Petőfi szellemének, Magyar történelmi arcképek). Liszt az 1860-as években főleg Rómában élt, 1870-től Weimar, Róma és Budapest között ingázott. A budapesti Zeneakadémia első éveiben készséggel segítette a magyar zenekultúra újonnan kialakuló központját, és vállalta, hogy az év néhány hónapjában itt tanítson. 1885. március 28-án Budapesten zongorázott utoljára a nyilvánosság előtt, az Angolkisasszonyoknál tartott koncerten. Három közös gyermeke született Marie d'Agoult francia írónőtől, akivel 1833 és 1844 között volt kapcsolata: Blandine (1835-1862), aki Émile Ollivier francia politikushoz, a későbbi miniszterelnökhöz ment férjhez, Cosima (1837–1930) előbb Hans von Bülow zongoraművésznek, majd Richard Wagnernek volt a felesége és Daniel (1839-1859).

Apja Császár József csizmadia, anyja Könczöl Anna volt. Iskoláit Zalaegerszegen, Szombathelyen, Kőszegen, Sopronban végezte. Az alacsony származású fiatalembernek - Petőfi szemére is veti - a papi pálya tűnik kitörési pontnak, de mind a pannonhalmi bencéseket, mind a pesti központi szemináriumot elhagyta. Pesten és Zágrábban jogot tanult. Fiume szabad kikötővárosban elsajátította a Magyarországon még gyerekcipőben járó váltó- és kereskedelmi jogot, és e tudással fényes karriert futott be Pesten. Előbb váltótörvényszéki ülnökként, 1846-tól a hétszemélyes tábla bírájaként dolgozott. Petőfivel az irodalmi pályán 1843-ban a Szivárvány című jótékonysági almanachban szerepelt együtt, a következő évben pedig meghívta a költőt az Aradi Vészlapok szerzői közé. Vélhetően személyesen is találkoztak. A konzervatív írócsoportot szervező Császár kezdetben a háttérből irányította a Petőfi-ellenes kritikai támadásokat. 1845-ben Lipcsében jelent meg a Magyarkák, névtelenül. A kötet harmadik része 80 személyről, köztük Petőfiről ad szatirikus-ironikus jellemzést. A Petőfi-szócikket Császár írta. 1845 augusztusában és szeptember elején az Irodalmi Őrben már személyesen vette sorra Petőfi megjelent köteteit, és mondott lesújtó véleményt. 1849-ben az oroszok Vácott levő házát feldúlták, vagyonát elvették; állásától megfosztották, fizetését letiltották. Feleségével, hat kiskorú gyermekével nyomorogtak. Értékes könyvtárát eladva Pesten próbálta újrakezdeni jogászi pályáját, mellette irodalommal foglalkozott. Előbb a Magyar Tudományos Akadémia levelező (1832), majd tiszteleti (1847) tagja, végül ügyésze lett. 1845-től a Kisfaludy Társaság tagja volt.