Bajza Mihály, birtokos kisnemes és Bornemissza Zsófia gyermeke. Tanulmányait a gyöngyösi ferenceseknél kezdte, de a legfelsőbb gimnáziumi osztályt már a pesti piaristáknál fejezte be. 1818 és 1822 között bölcseletet, 1822 és 1823 között jogot hallgatott, tanulmányait 1824-ben Pozsonyban végezte. 1828-ban ügyvéddé avatták. 1831-től a Magyar Tudományos Akadémia tagja, 1836-ban egyik alapítója volt a Kisfaludy Társaságnak. 1838-ban vette feleségül Csajághy Júliát. Két gyermekük született, Bajza Jenő költő és Beniczkyné Bajza Lenke írónő. A Kritikai Lapok, az Aurora szerkesztése után 1837-ben Vörösmartyval és Toldy (Schedel) Ferenccel elindították az Athenaeum folyóiratot, amelynek szerkesztői feladatait főleg Bajza látta el. 1842. május 5-én közölte Petőfi A borozó című versét, amivel kijelölte az induló költő útját. 1842 karácsonyán személyesen is találkoztak. Az Athenaeumban jelent meg először költői aláírásként a Petőfi Sándor név (Hazámban, 1842. november 3.). Bajza elvi-poétikai kritikáival új szintre emelte a bírálatot, és sok ellenséget szerzett magának. 1837-1838 és 1847-1848 között a Pesti Magyar Színház, illetve a Nemzeti Színház igazgatója, 1848. július 1-jétől a Kossuth Hírlapja című politikai napilapnak volt a szerkesztője. A szabadságharc veresége után bujkálni kényszerült, elméje fokozatosan elborult.

Elszegényedett római katolikus nemesi családból származott, apja, Mezey András uradalmi gazdatisztként, majd a Bereg vármegyei Miszticén kincstári sóhivatali tisztként dolgozott. Anyja Guzmann Paulina volt. Az elemi iskolát Máriapócson, a gimnázium első két évfolyamát a máramarosszigeti piaristáknál, a harmadik osztályt Szatmáron végezte. Apja halála után nevelőként helyezkedett el. 1846-ban Daróczy Bálint mérnök mellett gyakornokoskodott Szatmárban. Ősszel itt találkozott Riskó Ignác révén Petőfivel. Félminiatűr olajképet fest Petőfiről, bár műve technikailag nem tökéletes, ezt tartják a költő legemberibb arcképének. Mérnöki képesítést szerzett. A szabadságharc idején tüzérfőhadnagyként szolgált, az erdélyi hadjáratban Bem harctéri festője volt. Portrét készített többek között az altábornagyról, Damjanichról, Czetz ezredesről, Bayer Lajos hadsegédről és Müller tüzérparancsnokról. Többször találkozott Petőfivel. A szabadságharc után előbb Nagybányára vonult vissza, majd Pestre költözött és Marastoni Jakab műhelyében képezte magát. Elsősorban oltárképeket és portrékat festett, de fényképészeti munkát is végzett.1852-ben vette feleségül Aleksza Erzsébetet, egy kislányuk született. 1857-ben a Munkács melletti nagylucskai pravoszláv templom főképein dolgozott; télen megfázott és kettős látása lett. 1862 telén újra meghűlt, 1863 februárjában a nagybányai templom főoltárképén dolgozott. Ez volt az utolsó munkája. Minden orvosi segítség ellenére megvakult. Élete vége felé újra az irodalom felé fordult. Az egész országból támogatták, ennek is köszönhető, hogy az 1870-ben megjelenő, száz verset tartalmazó Mezei József költeményei három kiadást ért meg.

Apja Szendrey József, anyja Mohátsy Mária volt, négy testvére született. van. Élete első szakaszáról nincs adatunk. A Georgikonok szerzett gazdasági képzettséget, majd előbb Keszthelyen, később Békés vármegyében dolgozott inspektorként a Festetics-birtokon. 1839-től Erdődön jószágigazgatói pozíciót vállalt a Károlyiaknál. Alapító, majd választmányi tagja volt a Magyar Gazdasági Egyesületnek. Az 1840-es években rendszeresen publikált a Magyar Gazda című lapban. Mintagazdaságot hozott létre a nagykárolyi-erdődi birtokon. Vagyona folyamatosan nőtt. Gálovits Annát vette feleségül, akitől a későbbiekben többször el akart válni. Három gyerekük született: Júlia, Gyula és Mária. Ellenezte Júliának Petőfivel kötendő házasságát. Ő vásárolta Petőfiék első pesti, bérelt lakásának bútorait. 1849 tavaszán Debrecenben házat és telket vett, hogy ide telepítse családját. Felesége és fia halála után, 1850. március végén áthelyezését kérte Károlyi Lajos mágocsi birtokára, majd nyugdíjaztatta magát, és Pestre költözött. Jó kapcsolatot ápol vejeivel, Horvát Árpáddal és Gyulai Pállal, segítette Petőfi Istvánt, lányait és családjukat anyagilag is támogatta. Ő az utolsó, aki halála előtt meglátogatta unokáját, Petőfi Zoltánt. 1873-ban Leányfalun építtetett villát Ybl Miklós tervei alapján. Vagyonát Gyulai Pál örökölte.

Ősi nemesi családból származott, apja Petrichevich Horváth Dániel (megh. 1842) tábornok, az erdélyi magyar nyelvű színjátszás jeles alakja: mecénás, igazgató, fordító, anyja gróf Lázár Éva (megh. 1857) volt. Három testvére született. Tanulmányait szülővárosában kezdte, majd Marosvásárhelyen jogot tanult és cenzori feladatokat vállalt. Nagyszebenben gyakornokként, Kolozsváron a főkormányzatnál tiszteletbeli gyakornokként dolgozott. 1834-ben lemondott a hivatalnoki pályáról, Pestre költözött. Nyolc nyelven beszélt: magyarul, németül, románul, latinul, angolul, franciául, olaszul és spanyolul. Fordított Byront, és megírta az angol költő életrajzát. 1844. december 24-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. 1843 elején indította divatlapját, a Honderűt, melynek szerkesztését 1845-től Nádaskay Lajos vette át; Petrichevich pedig igazgatóként és tulajdonosként vezette a lapot. A lap célközönsége a magyar arisztokrácia volt. Petőfi két verset adott a lapnak, és bár Petrichevich kétszer annyi honoráriumot fizetett, mint a többi divatlap, a költő arisztokrácia-ellenessége és kizárólagos szerződései eltávolították a Honderűtől. Petrichenvich Pesten, szerkesztői szállásán időközönként művészeti matinékat is rendezett. Petrichevich 1845-től, majd 1848-tól bejárta Európát, Kis-Ázsiát, Szíriát és Egyiptomot. Fogadta őt a török szultán és IX. Pius pápa is. Barátságot kötött a francia irodalom elitjével, ajándékokkal és kitüntetésekkel halmozták el. Útban hazafelé, Bécsben halt meg.