Arany János és Ercsey Julianna gyermeke, Arany Julianna öccse volt. Hároméves korában találkozott először Petőfivel, később megismerte Szendrey Júliát és Zoltánkát. Többféle visszaemlékezés szól az Arany gyerekek Petőfihez való viszonyáról. Petőfi levélben is üzent : „Lacinak pedig mondd meg, ne sírjon, mert egyszer csak azt veszi észre, hogy ott termek s még nagyobbakat vágok a fenekére, mint minap; akkor aztán majd sírhat”. Arany László tanulmányait szülőhelyén végezte, majd Pesten jogi diplomát szerzett. 1866-tól, huszonkét éves korától a Magyar Földhitelintézetben dolgozott, előbb jegyzőként, majd titkárként, később igazgatósági tagként, végül 1880-tól igazgatóként. 1875. május 10-én a budai várban levő plébánián, római katolikus szertartás szerint vette feleségül Szalay Gizellát. Gyermekük nem született. Hivatali pályafutása mellett jelentős irodalmi tevékenységet is folytatott. Nővérével, Juliannával közösen gyűjtött és stilizált Eredeti népmesék / Magyar népmesék című könyve már tizennyolc évesen megjelent. A Kisfaludy Társaság 1867-ben választotta tagjai közé. 1869 és 1873 közöt tnyugat-európai és keleti utazásokat tett. Athénig, Kis-Ázsiáig. 1873-ban publikálta irodalmi életművének két meghatározó alkotását (Délibábok hőse; A hunok harca). Számos folyóiratban megjelentek cikkei, költeményei, fordításai, ismertetései. Utolsó éveit főként apja hagyatékának gondozásával töltötte. Hagyatékának azon része, amely családjára és rá személyes vonatkozással bírt, özvegyénél, Szalay Gizellánál (1857–1945) maradt. Ezt csak ő és második férje, Voinovich Géza (1877–1952) irodalomtörténész kutathatta, aki háromkötetes művet szentelt Arany János életrajzának. A gellérthegyi villájukban őrzött kéziratok, családi magánlevelezés és egyéb források a második világháborúban elpusztultak.

Népszerű színész és színműíró volt. Haray József és Steinbach Jozefa fiaként született. 1836-ban Kolozsváron lépett színpadra, kezdetben Horváth név alatt szerepelt, de később már a Haray nevet használta. 1836–37-ben Kassán működött, 1837–38-ban a Pesti Magyar Színháznál volt kardalos. 1840-től 1844-ig Kolozsvárott, 1844–45-ben pedig Debrecenben, valamint a Nemzeti Színházban lépett fel, mint vendég. Szerelmes szerepeket játszott és az 1840-es években kedvelt volt a vidéki színpadokon. 1841. november 17-én Kolozsvárott feleségül vette Török Juliannát. Az 1848–49-es szabadságharcban részt vett; az erdélyi hadjáratban többször kitüntette magát és Bem József tábornok különböző megbízásokkal látta el. Hosszabb ideig Teleki Sándor grófnak is hadsegéde volt. A szabadságharc után sokáig bujdosott, egy ideig Csernovics Péternél Arad megyében, utóbb Erdélyben. Ezt követően a kolozsvári színháznál kapott kezelői állást; majd gróf Bethlen Gábornál, később pedig gróf Esterházy Kálmán Kolozs megyei főispánnál dolgozott jószágigazgatóként Bajomban, ahol súlyos betegségbe esett. Kolozsvárra vitette magát, ahol 1882. július 23-án himlőben halt meg.

Német eredetű, szegény sorsú, evangélikus polgári családból származott, apja Pákh Mihály, anyja Heutschky Zsuzsanna volt. Tanulmányait Rozsnyón, Pozsonyban, Debrecenben és Bécsben végezte. Teológiát és jogot is tanult. 1813-1814-ben 13 hónapig nevelő volt a Tornallyai családnál Tornallyán, 1817-1819-ben Dobsinán tanítóként dolgozott. 24 éves korában nyerte el első lelkészi feladatát a felső-ausztriai Kematten nevű faluban. 1821-ben vette Reményik Máriát feleségül, tíz gyermekük érte meg a felnőttkort. 1822-től tizenkét éven keresztül Rozsnyón látta el a lelkészi hivatalt, magyar, szlovák, német nyelven. 1834-től családjával Iglóra költözött; a tiszai egyházkerületben jegyzőként, alesperesként, majd főesperesként, végül 1848-1850 között szuperintendens volt. Petőfi első felvidéki útja során, 1845. május 4-22. között a Pákh család vendége volt Iglódon. Az Úti jegyzetekben - tőle szokatlan módon - elragadtatva írt a házigazda kivételes műveltségéről, gazdag könyvtáráról, a Pákh lányok és barátnőjük kedvességéről. Pákh Mihály hirdette ki az egyházkerületben a függetlenségi nyilatkozatot. A szabadságharc veresége után bujkált, 1852-ben elfogták és négyévi fogságra ítélték. 1854-ben szabadult, hivatalából felfüggesztették. 1856-ban Rimaszombaton, majd szülőhelyén szolgált lelkészként.

Nemesi családból származott. A bécsi mérnöki akadémia elvégzése után rövid ideig Itáliában mérnökkari tisztként szolgált a katonaság kötelékében, majd leszerelt és tanulmányútra indult. Ennek során bejárta az Egyesült Államokat és Kis-Ázsiát. Előbb Bécsben, majd Pesten létesített nyomdát. Magyar hajdan és jelen című munkája a színes litográfiai eljárások valóságos mintakönyve. 1848-ban ő indította el az első magyar politikai élclapot, a Charivarit, amely azonban érdeklődés híján csak három hónapig jelent meg. A Lauka Gusztáv által szerkesztett Charivariban ő is rajzolt karikatúrákat, köztük a június 22-i számban Petőfiét is. Feltehetően ő készítette el a Magyar hazánk dicső napja című nagyszabású litográfiát, mely allegorikus formában állított emléket március 15-nek. Az elsők között ismerte fel a Balaton jelentőségét, 1848-ban könyvet adott ki a magyar tengerről, melyet saját tájképeivel illusztrált. 1848 novemberétől vett részt a szabadságharcban, ahol őrnagyként, illetve Komáromban honvéd alezredesként szolgált. A komáromi várban ő nyomtatta a védők ellátását szolgáló Kossuth-bankókat. A vereség után családjával Londonba emigrált, ahol nyomdászként, litográfusként és feltalálóként fényes karriert futott be. tartani. Az 1862-es világkiállításon technikai találmányainak egész sorát mutatta be. Silicat zopissa nevű kőkonzerváló szerét majd száz éven át gyártották, sikere túljutott Anglián. A kiegyezés után hazatért, és a fővárosban folytatta nyomdászi tevékenységét. Fischer Teréziát vette feleségül.