Némethy György
Született
Születési hely
Divény
Elhalt
Elhalálozás helye
Budapest
Temetési hely
?
Nemzeti sírkert védett
nem
Életút
Apja Némethy György, a Zichy grófok családi levéltárosa, anyja Virág Krisztina volt. Petőfivel Székesfehérváron, 1842. november 5. és 1843. január 9. között játszott együtt és kötöttek barátságot. Több alkalommal laktak együtt. A barátságnak Petőfi féltékenysége vetett véget, mivel Némethyt, akit kitűnő hangja miatt a kórusban is felléptettek, ügyelői feladattal is megbízták. 1855 és 1866 között a Nemzeti Színház tagja volt. 1859. július 25-én Pesten a Terézvárosban vette feleségül Eötvös Borcsa (1834-1909) színésznőt, esküvői tanúik Ráday Gedeon színházi intendáns és Tóth Kálmán író voltak. Színészi pályafutásának a csúcsa az 1860-as években volt, amikor feleségével a Nemzeti Színházban népszínművek főszerepeit játszották. Később vidéki színigazgatóként ténykedett. Maga is írt darabokat: A kántor és a molnár leánya (vígjáték, bemutatója: Pest, 1857), Vén darázs (színmű, bemutatója: Nemzeti Színház, Pest, 1859), A gályarab (színmű, 1864). 1881-től a Nemzeti Színház jegykiadó-pénztárnokaként dolgozott.
Irodalmi ajánló
Osztovits Szabolcs: "Sors, nyiss nekem tért" - Petőfi Sándor életének krónikája. Bp. 2022. 179. old., Némethy György szócikk. Magyar Életrajzi Lexikon. Kenyeres Ágnes szerkesztésében. 2. kötet (L-Z). Bp. 1982. 293. old. https://adt.arcanum.com/hu/view/MagyarEletrajziLexikon_2/?query=n%C3%A9…