Gaal József
Született
Születési hely
Nagykároly
Egyéb ismert név
Gaál József
Elhalt
Elhalálozás helye
Pest
Életút
Székely családból származott, apja Gaál József, a Károlyi grófok gazdatisztje, anyja Marsovszky Jozefa volt. Az elemi iskolát Nagykárolyban végezte, középiskoláit Szatmáron és Budán. 18 éves korától egyedül tartotta el magát. Pesten bölcsészetet és jogot tanult. A budai helytartótanácsnál tisztviselőként dolgozott. Munkája mellett irodalommal foglalkozott. 1837-től a Magyar Tudós Társaság levelező, 1841-től a Kisfaludy Társaság tagjává választották. 1838-ban mutatta be a Pesti Magyar Színház A peleskei nótárius című vígjátékát, melyben később Petőfi is fellépett vándorszínészként. 1842-ben jelent meg az Ólmosbotok című szatirikus verse, Petőfi kedvenc „szavalati költeménye”. 1845-ben fordításában közreadta Francois Mignet kétkötetes A francia forradalom története című liberális szellemű munkáját, Petőfi egyik szellemi kalauzát. 1848-ban Szatmár vármegye főjegyzőjeként ténykedett. A szabadságharc idején előbb Vukovics Sebő igazságügyi miniszter mellett, majd a sebesült Damjanich mellett vállalt titkári feladatokat. A vereség után hat évre Aradra internálták, nevelő-tanítóként dolgozott. Ennek letelte után élete végéig a Csekonics családnál titkárként és nevelőként ténykedett.
Irodalmi ajánló
Osztovits Szabolcs: "Sors, nyiss nekem tért" - Petőfi Sándor életének krónikája. Bp. 2022. 186-187. old.
Levéltári anyag
HU-MNL-OL- A 39-1847-9121.
Frankenburg Adolf regisztrátori kinevezése.
Kelt: Bécs, 1847. 03. 15. Őrzőhely: Magyar Nemzeti Levéltár.
-