Író, irodalomtörténész és kritikus volt. A kolozsvári református kollégiumban kezdte tanulmányait, ahol bölcseleti, jogi (1843–45) és hittani tanfolyamokat végzett. Az 1840-es években az Erdélyi Hiradóban dolgozott, 1848-ban lett a lap rendes munkatársa. 1843 és 1845 között Pataki Dániel gyermekeinek volt tanítója, 1845-1848-ban gróf Bethlen János gyerekei mellett dolgozott nevelőként. Ezekben az években versei, novellái jelentek meg. A szabadságharc eseményeiben nem vett részt. 1850-ben, a Pesti Röpívekben kezdte kritikusi pályafutását. 1854-ben a Vasárnapi Újság alapításában nagy érdemei voltak, és annak első három számát Pákh Alberttel és Jókai Mórral közösen írták. 1858. július 31-én vezette oltárhoz Szendrey Máriát (1838–1866), Petőfi Sándor sógornőjét. Ugyanebben az évben a kolozsvári református kollégiumhoz került tanárnak. 1860-ban a Kisfaludy Társaság tagja lett 1862-ben jött vissza Pestre: Arany mellett a Szépirodalmi Figyelő segédszerkesztőjeként, valamint a Magyar Írók Segélyegyletének titkáraként ténykedett. Feleségét 1866-ban vesztette el kolerában. 1873-tól haláláig szerkesztette a Budapesti Szemlét, 1875-től az Olcsó Könyvtárt. Sajtó alá rendezte, és többnyire bevezetéssel, jegyzetekkel látta el Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály, Madách Imre, Kemény Zsigmond, Arany László és mások műveit, valamint a Magyar Népköltési Gyűjteményt. A Kisfaludy Társaság 1879. február 19-én választotta elnökévé. 1885-től főrendiházi tag volt.