Apja Vachott Imre, az Esterházyak uradalmi ügyésze, anyja Hercsuth Janka volt. Két testvére születetett: Kornélia (később Erdélyi Jánosné) és Vachott Sándor. Tanulmányait Gyöngyösön kezdte, majd 1831-ben Eperjesen folytatta. Ebben az évben meghaltak a szülei. Eperjesi évei alatt kezdte meg irodalmi szerepléseit: főleg a Rajzolatokban (1837) jelentek meg művei. Lovassy László és társai bebörtönzése ellen tiltakozó fáklyásmenetet szervezett, emiatt rövid időre börtönre ítélték. 1838-ban Pestre költözött és jogot tanult. Ekkor írta a Zách-nemzetség című történeti tragédiáját, melyet a cenzúra csak később engedett megjelentetni. 1839-ben egészsége helyreállítása céljából Graefenbergbe utazott, ahol a vízgyógymódot fél évig használta és a Priesnitz- és graefenbergi gyógymódról könyvet írt, melyből egyes töredékek meg is jelentek. Ausztriában, Csehországban és Poroszországban utazott, és hosszabb időt töltött Bécsben. 1840-ben visszajött Pestre, és mindenhol kifejtette lesújtó magánvéleményét az operáról mint műfajról, Erkel Ferenc Bátori Mária című műve kapcsán. 1841. március 19-én letette az ügyvédi vizsgáját. 1842-ben titokban feleségül vette Mitrovszky Máriát. Amikor sógora, Erdélyi János külföldre utazott, rábízta a Regélő - Pesti Divatlap szerkesztését. Vahot 1844 júliusától indította el a lapot Pesti Divatlap címen, és maga mellé vette Petőfit segédszerkesztőnek. Szállást, teljes ellátást, fizetést, színházi belépőt biztosított a számára, hetente verset közölt tőle, és kiadta a János vitézt. Kettejük jó viszonyát mutatja, hogy Petőfi 1842 júliusában a pápai önképzőkörben monológot adott elő Vahot Zách nemzetség című drámájából. Vahot - túl a versek közlésén, saját anyagi érdekében is - mindent megtett Petőfi népszerűsítéséért, a költő külső megjelenésétől a körülötte kavart hírlapi polémiákig. Vahot volt az első magyar irodalmi nagyvállalkozó, aki meggazdagodott az irodalomból. 1846-ban Magyar föld és népei címmel újabb folyóiratot is kiadott. A Petőfivel való szakítás után kapcsolatuk ellentmondásossá vált: egy alkalommal Petőfi még párbajozni is akart vele. A szabadságharc idején Vahot névtelen cikkben támadta az akkor még katonaságot nem vállaló Petőfit. A szabadságharc veresége után rövid időre letartóztatták. Az ötvenes években Lisznyaival együtt megteremtették a dalidó, a sírva vigadás műfaját. 1856 elején a Budapesti Viszhang mellé szegődött segédszerkesztőnek. Utolsó nagyobb vállalkozása az 1857 és 1862 között működő Napkelet c. hetilap volt, ezt követően fokozatosan kiszorult az irodalomból. Bár gazdag életművet hagyott hátra, idős korában főleg Petőfi Sándor irodalmi karrierjének felépítésére volt büszke. Mikszáth Kálmán így írt róla: „Nagyon jellemző az, hogyha dicsekedni akart, mindig azt hozta föl: – Én neveltem fel Petőfi Sándort. Azért éltem én. Az az én dicsőségem. A sors engem választott ki eszközül arra. Petőfi sohasem lett volna az nélkülem, amivé lett.”