Apja Garay János kereskedő, árvaszéki ülnök, anyja Valter Ilona lánynevelő volt. Gyermekeik közül hatan érték meg a felnőttkort. Iskoláit szülővárosában kezdte, 1823 és 1828 között Pécsen járt gimnáziumban, majd Pesten bölcseletet hallgatott. 1833-tól Mátrai (Rotkrepf) Gábor Regélő című, továbbá a Honművész című lapok segédszerkesztője volt. E két lapba írt történeti cikkeket, verset, novellát, tárcát, útirajzot, hírlapi újdonságot, színikritikákat, sőt adomákat, talányokat és rejtvényeket is. 1835-ben társult Gaál József, Vajda Péter, Tóth Lőrinc és Szigligeti Ede írókkal, hogy eredeti színműveket szerezzenek, és a kiadott drámagyűjteményük II. kötetében meg is jelent Árbócz c. színműve. 1836 januárjában vette feleségül Pap Mártát, egy pesti kereskedő lányát, aki azonban fél év múlva meghalt. 1837. november 29-én összeházasodott Babocsay Máriával, akivel három gyermekük született. 1839. november 23-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1842-ben a Kisfaludy Társaság tagjává választották. 1842. január 1-jétől 1843 szeptember végéig a Regélő - Pesti Divatlap kiadója és szerkesztője volt. Petőfi először nála próbálkozott a verseivel, de nem kapott választ. 1843 áprilisában a lap a költő két versét közölte, ám az elsőt (Víz és bor) nem az állítólagosán megbeszélt Andor diák álnéven, hanem Petőfiként. A költő ezen felháborodott, és tiltakozó cikkét Bajza által korrektúrázva az Athenaeumban publikálta. Garay végigkísérte Petőfi pályáját, hol elismerően, hol elítélően nyilatkozott verseiről. 1848 tavaszán Eötvös József egyetemi tanárnak nevezte ki. Petőfivel való kapcsolata, különösen a költő házasságkötése után barátivá vált. Az „utolsó boldog estén” 1849. június 19-én, Pesten Garay is ott volt a társaságban. A vereség után befogadták Szendrey Júliát. A szabadságharc után Fóton telepedett le. 1850 januárjában Geringer Károly báró, akkori országfőnök, az egyetemi tanács, különösen Virozsil Antal rektor közbenjárásával, az egyetemhez könyvtártisztnek nevezte ki. Az elhúzódó betegsége miatt elszegényegett Garay megsegítésére országos gyűjtőkampány indult. Hosszú szenvedés után halt meg. Emlékét az 1843-ban írt Az obsitos című elbeszélő költeménye őrzi.