Petrovics István mészárosmester és Hrúz Mária fia, Petőfi Sándor öccse volt. Szabadszálláson született, a helyi református anyakönyv szerint 1825. augusztus 31-én keresztelték meg. Gyermekkorát Szabadszálláson és Kiskunfélegyházán töltötte. Később Pesten és Aszódon is együtt járt iskolába Sándor bátyjával. Három gimnáziumi osztály végeztével félbeszakította tanulmányait, hogy apjának segíthessen mészáros üzletében, később pedig Kunszentmiklóson és Várpalotán dolgozott mészárosként. Bátyja hatására verset írt, franciául és németül tanult. A forradalom évei alatt jelentek meg első versei. 1848 júniusában a Veszprémben alakuló 6. honvédzászlóalj önkéntese lett. Bátyjával anyjuk temetésén, 1849 májusában találkozott utoljára. 1849 júliusában már századosi rangban harcolt. Jelen volt a világosi fegyverletételnél. Büntetésből besorozták közlegénynek a császári seregbe, és 1850-ben Schleswig-Holsteinba küldték; de egy év múlva szabadságolták, ekkor Péterváradra ment mesterségét folytatni. 1853-ban politikai szervezkedés vádjával három évi sáncmunkára ítélték, büntetését Theresienstadtban tölti le. Bátyja apósának, Szendrey Ignácnak közbenjárására 1857-ben érdi és vértesi Gaylhoffer János dánosi birtokára került nevelőnek, itt ismerkedett meg későbbi feleségével, Gaylhoffer Antóniával. 1858-tól ő lett a gyámja Petőfi Sándor és Szendrey Júlia fiának, Petőfi Zoltánnak. 1858 őszétől idősebb Geist Gáspár (1817-1872) hívására a 3400 holdas csákói birtok ispánja lesz, 1864-től az egész birtok jószágigazgatója. A birtokot mintagazdasággá fejlesztette. Részt vett a Békés vármegyei Gazdaegylet, majd 1867-től a Békés megyei Honvédegylet munkájában.

Református nemesi családból származott, apja viski Várady József, anyja belényesi Farkas Zsuzsanna volt. Tanulmányait Sárospatakon végezte, majd Eperjesen jogot tanult. 1840 elején Pesten jurátuskodott. 1843 nyarán ismerkedett meg Petőfivel, és Jókai Mór szerint Várady volt a költő „egyetlen barátja, akire soha nem haragudott, akivel soha össze nem kocódott” . Együtt laktak a Zöldfa utcai Festetich-házban. Várady a Nemzeti Kör titkáraként nagy szerepet játszott a Versek I. megjelentetésében. 1845-ben önálló ügyvédi irodát nyitott, és hamar a legjelentősebb családok megbízottja lett. A Hatvani utcai Koch-házba költözött, Petőfi, Jókai és Tompa Mihály is itt talált szállást. 1846. június 29-én házasságot köt az előkelő és művelt Ruffy Idával, az esküvői tanúk Petőfi és Jókai voltak. Ruffy Idával három gyermekük született. Felesége 1858-ban bekövetkezett halála után újranősült, ekkor Csapliczky Franciskát (megh. 1897) vette feleségül. A forradalom és szabadságharc idején állami állást vállalt. A szabadságharc bukása után fogságba került, szabadulását követően újrakezdte ügyvédi praxisát, és évtizedeken keresztül képviselte a Teleki családot. 1866-ban visszavonult Komárom vármegyei birtokára és gazdálkodással foglalkozott. Többnyire tanulmányokat, szakcikkeket publikált visszaemlékezései értékes fejezetei a Petőfi-irodalomnak.

Apja a francia származású Prielle / Brill József szíjgyártó, anyja Székely Eleonóra volt. A keresztelésnél az Antónia nevet kapta, amit még kiskorában Kornélia névre változtattak. Testvérei, Lilla, Emília és Péter egyaránt a színészi pályát választották. Anyja öccse szülésekor, 1836-ban meghalt. Kornélia nevelését a rokon Kilényi Dávid, az első vándorszínház-igazgató irányította. 15 évesen került a társulathoz, ahol Déryné, az igazgató sógornője tanította a színjátszásra. Leginkább Erdélyben játszottak, ahol összebarátkozott a kor másik neves színésznőjével, Kántornéval. 1844-ben Nagyenyeden ismerte meg Szigligeti Ede, aki egyéves szerződést ajánlott neki a Nemzeti Színházhoz. Először 1844. december 17-én, Szigligeti Zsidó című színművének Lizi szerepében lépett fel. Feltehetően ekkor találkozott Petőfivel. 1845 végén újra vidékre ment, és a szabadságharc kitöréséig Nagyváradon, Kecskeméten, Kolozsváron és főleg Debrecenben játszott. A településeken Kornélia Petőfi-verseket is énekelt. 1847-ben feleségül ment Szerdahelyi Kálmánhoz, az akkor még kezdő, nála három évvel fiatalabb színészhez. A házasságot 1848-ban, mikor Szerdahelyi honvédnek áll, felbontották. 1849-ben Hidassy Elek földbirtokoshoz, volt huszárkapitánnyal házasodott össze, és egy időre visszavonult a színpadtól. Később Hidassy színigazgatói feladatokat vállalt és 1851-ben elváltak. Prielle Kornélia 1857-ig maradt vidéken. 1857 októberében vendégszerepet vállalt: a Nemzeti Színházban Gauthier Margitját alakította, 1859-ben újra a színház szerződött tagja lett, amit egy rövid pécsi kitérő után 1861-ben megújítottak, 1881-től pedig a Nemzeti Színház örökös tagja lett. Első férjével, Szerdahelyi Kálmánnal 1870-ben másodszor is összeházasodtak. Prielle Kornélia időben szerepkört váltott, Szigligeti Ede neki írta a Nagymama című vígjátékát. 1891-ben ünnepelte félszázados színészi jubileumát, ennek alkalmából Ferenc József koronás arany érdemkereszttel tüntette ki.1904-ben lépett fel utoljára. Mellszobrát még életében kiállították a színház első emeletén, 1891-ben pedig könyv készül róla, és emléktáblát avattak a szülőházán.

Arany János és Ercsey Julianna gyermeke, Arany Julianna öccse volt. Hároméves korában találkozott először Petőfivel, később megismerte Szendrey Júliát és Zoltánkát. Többféle visszaemlékezés szól az Arany gyerekek Petőfihez való viszonyáról. Petőfi levélben is üzent : „Lacinak pedig mondd meg, ne sírjon, mert egyszer csak azt veszi észre, hogy ott termek s még nagyobbakat vágok a fenekére, mint minap; akkor aztán majd sírhat”. Arany László tanulmányait szülőhelyén végezte, majd Pesten jogi diplomát szerzett. 1866-tól, huszonkét éves korától a Magyar Földhitelintézetben dolgozott, előbb jegyzőként, majd titkárként, később igazgatósági tagként, végül 1880-tól igazgatóként. 1875. május 10-én a budai várban levő plébánián, római katolikus szertartás szerint vette feleségül Szalay Gizellát. Gyermekük nem született. Hivatali pályafutása mellett jelentős irodalmi tevékenységet is folytatott. Nővérével, Juliannával közösen gyűjtött és stilizált Eredeti népmesék / Magyar népmesék című könyve már tizennyolc évesen megjelent. A Kisfaludy Társaság 1867-ben választotta tagjai közé. 1869 és 1873 közöt tnyugat-európai és keleti utazásokat tett. Athénig, Kis-Ázsiáig. 1873-ban publikálta irodalmi életművének két meghatározó alkotását (Délibábok hőse; A hunok harca). Számos folyóiratban megjelentek cikkei, költeményei, fordításai, ismertetései. Utolsó éveit főként apja hagyatékának gondozásával töltötte. Hagyatékának azon része, amely családjára és rá személyes vonatkozással bírt, özvegyénél, Szalay Gizellánál (1857–1945) maradt. Ezt csak ő és második férje, Voinovich Géza (1877–1952) irodalomtörténész kutathatta, aki háromkötetes művet szentelt Arany János életrajzának. A gellérthegyi villájukban őrzött kéziratok, családi magánlevelezés és egyéb források a második világháborúban elpusztultak.