Szathmáryné Farkas Lujza

Született
Születési hely
Rimaszombat
Egyéb ismert név
Horváth Alójzia
Elhalt
Elhalálozás helye
Budapest
Életút
Apja Farkas János, anyja Fodor Klára színészek voltak. 1820-ban apja korai halála után előbb Horváth József, majd Fejér Károly vidéki színigazgató lett a gyámja. Horváth Alojzia néven lépett színpadra. Játszott Veszprémben, Pesten, Szabadkán és Pozsonyban. 1833-ban Kilényi Dávid társulatában lépett fel főleg naíva szerepekben. 1834-ben férjhez ment Szathmáry Dánielhez, ezt követően Szathmáryné néven szerepelt. 1842-1844-ben a győri társulatban játszott, és Pápára is velük tartott, ahol megismerkedett Petőfivel. Szathmáryné 1844. május 17-én került a Nemzeti Színházhoz. Eleinte drámai hősnőket játszott, Szigligeti fedezte fel komikai tehetségét. Autodidakta művész volt, írni sem tudott. Széchenyi az ő játéka láttán ismerte el, hogy a magyarban van színjátszó tehetség. Laborfalvi Róza és Prielle Kornélia feltűnése után főleg az anyaszerepeket játszott. Részt vett a március 15-i eseményekben, szavalta a Nemzeti dalt, és vitte a nemzeti zászlót Pest utcáin. A szabadságharcban férje elesett a fronton, Világos után a színésznő bujdosni kényszerült. 1851-ben került Kolozsvárra második férjéhez, a színigazgató Latkóczy Ferdinándhoz. Ezután vidéken játszott. 1857-től 1891-es nyugdíjba meneteléig a Nemzeti Színház tagja volt. 1891. január 31-én Szigligeti Mama című darabjában lépett fel utoljára. 1890-ben a Nemzeti Színház tiszteletbeli tagjává választották 1500 forint évi tiszteletdíjjal.
Irodalmi ajánló
Osztovits Szabolcs: "Sors, nyiss nekem tért" - Petőfi Sándor életének krónikája. Bp. 2022. 158. old., Farkas Lujza, Szathmáryné szócikk. Magyar Életrajzi Lexikon. Kenyeres Ágnes szerkesztésében. Bp. 1967. 1. kötet (A-K) 471. old. https://adt.arcanum.com/hu/view/MagyarEletrajziLexikon_1/?query=Farkas%…
0
0
0