Apja Halbschuh Dániel evangélikus lelkész-tanító, anyja a nemesi származású nemesszéki Czapkay Zsófia Cecília volt. Tanulmányait Eperjesen, Késmárkon, Rozsnyón végezte. Az eperjesi evangélikus líceumban bölcsészetet és jogot hallgatott. 1840-ben Kerényi Frigyessel Lengyelországba utazott. Névváltoztatási kérelmét 1842. augusztus 17-én, Lőcsén hagyták jóvá, ekkor lett a vezetékneve hivatalosan is Halbschuhból Irányi. 1844-ben Pestre költözött, ahol köz- és váltóügyvédi vizsgát tett. A főváros legkeresettebb ügyvédjei közé tartozott. Megismerkedett Kossuthtal és a reformellenzék vezetőivel. Tagja volt a Pesti Körnek, majd az Ellenzéki Körnek. A márciusi ifjak társaságában tevékeny szerepet játszott a március 15-ei eseményekben, tagja lett a Közcsendi Választmánynak. A Batthyány-kormány megalakulása után az igazságügyminisztérium törvényelőkészítő osztályán titkárként dolgozott. Előadóként részt vett a földhitelintézet alapszabályainak kidolgozására létrehozott bizottság munkájában. 1848 júliusától az első népképviseleti országgyűlésben Pest-Lipótváros országgyűlési képviselője lett, emellett a parlament jegyzőjeként ténykedett. Deák mellett az igazságügyi minisztériumban dolgozott. A szabadságharc idején belépett az országgyűlés önkénteseiből alakított egységbe, részt vett a pákozdi csatában, majd a csata után visszatért a fővárosba. Tevékenyen részt vett az országgyűlés munkájában, lelkesen támogatta Kossuth Lajos politikáját. Előbb Sáros vármegye kormánybiztosává, Pest felszabadítása után pedig a város teljhatalmú kormánybiztosává nevezték ki. Világoson, a fegyverletételt megelőző napon, augusztus 12-én heves szóváltásba keveredett Görgey Artúrral. Ezt követően Szatmár, majd Bereg vármegyébe menekült, ahol el tudta kerülni a letartóztatást, és 1850 januárjában barátjával, Molitor Gusztávval együtt sikerült Stájerországon át Svájcba, majd Párizsba menekülnie. Távollétében halálra ítélték. Párizsban újságírásból tartotta fenn magát, emellett rövid ideig tanított. Kapcsolatot tartott a magyar emigrációval, Kossuth bizalmi embereként különböző feladatokat vállalt. 1868-ban távollétében, Kossuth ajánlására Pécs országgyűlési képviselőjének választotta: ekkor hazatért, de a formális hűségesküt nem tette le. A kiegyezéstől élete végéig parlamenti képviselőként dolgozott, a 48-as, majd a Függetlenségi Párt elnöke volt.