Ferenczi Zoltán
Széchenyi István levele Fáy Andrásnak, melyben értesíti őt a januárban, a Nemzeti Casinóban tartandó naggyűlésről, és egyúttal felkéri őt az igazgatói posztra. Ír még a választmány bővítésével kapcsolatos terveiről, és hangsúlyozza: a Casinót sosem azért állították fel, hogy politikai elveket vívjanak ki. Jelzi, hogy többen elmaradtak a tagdíjak befizetésével: eddig az 560 tagból csak mintegy 300 fizetett. Ugyanakkor egyelőre nem szeretné az elmaradásokat kíméletlen módon behajtani. Kelt: Pozsony, 1840.01.05. Őrzőhely: Magyar Nemzeti Levéltár.
Kubinyi Rudolf
Kuthy Lajos levele Teleki Lászlóhoz, melyben értesíti, hogy január 10-éig nem lesz főrendiházi gyűlés, illetve vesse be a befolyását a megyei urak között és a Casinóban, hogy ne kapjon többséget az Eötvös József által kezdeményezett indítvány, miszerint királyi városok szavazatot kapjanak. Kelt: Pozsony, 1847.12.27. Őrzőhely: Magyar Nemzeti Levéltár.
Kuthy Lajos levele Teleki Lászlóhoz, melyben értesíti, hogy a Budapesti Híradó példányai hamarosan megérkeznek: az eddigi kimaradást az okozta, hogy a címborítékokat Pesten szétosztották. Kelt: Pozsony, 1847.11.02. Őrzőhely: Magyar Nemzeti Levéltár.